BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Fidesz

Milliárdokban mérhető kárt okoztak a múlt heti Fidesz-nyilatkozatok

Akár 300-400 milliárd forint kamatot is megtakaríthat az ország önmagában azzal, hogy hiteles, nagyobb legitimációval rendelkező kormánya lesz – vizionálta még áprilisban Varga Mihály. Ennek most épp az ellenkezője történik.
2010.06.07., hétfő 05:00

A Fidesz-politikusok múlt héten tett felelőtlen nyilatkozatai első körben milliárdokban mérhető kárt okoztak a költségvetésnek és a devizahiteleseknek.

Leegyszerűsítő magyarázat volna mindent Kósa Lajos valóban hajmeresztő állításaira fogni. A hét végén ugyanis az az elhibázott kommunikációs stratégia bukott meg látványosan, amely még tavaly kezdődött a 29 „közgazdász” elhíresült kiáltványával. Varga Mihály számokat nélkülöző, kínosra sikeredett „tényfeltáró” sajtótájékoztatóján beigazolódott: a Fidesz eddig légvárakat épített.

A történteknek súlyos gazdasági, politikai – és remélhetőleg személyi – következményei lehetnek. Mostantól kezdve azonban előre kell nézni. A kormány alaposan beszűkítette saját mozgásterét, de a helyzet nem reménytelen. Ehhez viszont az kell, hogy a könnyebbnek vélt, de a piac által büntetett megoldások – a deficitből finanszírozott adócsökkentés, a jegybank „elfoglalása” vagy a magánnyugdíjpénztárak államosítása – helyett a pazarló rendszerek régóta esedékes átalakítására, a tartós egyensúly és versenyképesség megteremtésére koncentráljon. Ha ilyen tervekkel áll elő a kormány, akkor a hitelesség lassan, kemény munkával visszaszerezhető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.