BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Radikalizálódás

Az emberi szenvedésen és a gazdasági károkon túl súlyos politikai következményei is lehetnek a Pakisztánt immár hetek óta sújtó áradásoknak.
2010.08.23., hétfő 05:00

 A radikális iszlamisták megerősödéséhez vezethet ugyanis, ha a kormány nem lesz képes gondoskodni az otthonukat vesztett emberek tömegeiről, illetve helyreállítani a városok közötti összeköttetést.

Tavaly az amerikai kongresszus éppen a militánsok elleni küzdelem jegyében szavazott meg 7,5 milliárd dolláros támogatást a pakisztáni vezetés és gazdaság megerősítésére, a becslések szerint azonban a természeti katasztrófa már 13 milliárd dolláros kárt okozott a termények, a városok és az infrastruktúra elpusztításával az ország gazdasági gerince, az Indus folyó mentén.

Aszif Ali Zardari elnök kormányának a segélyakciók megszervezésében olyan csoportokkal kell versenyeznie, mint a betiltott Dzsamaat-ud-Dava, amely az ENSZ szerint a 2008-as mumbai terrortámadások elkövetésével vádolt Laskar-i-Taliba ernyőszervezete. A Dzsamaat-ud-Dava máris tízezer otthonát vesztett ember számára biztosít hajlékot és élelmet Pakisztán négy, északnyugati körzetében.
Bár a szélsőségesek népszerűsége sokat esett az utóbbi idők öngyilkos merényletei és más, civileket is sújtó erőszakos akciói nyomán, humanitárius tevékenységük most valamennyire kiküszöbölheti a hitelükön esett csorbát. Így legalábbis annyit elérhetnek, hogy a kormánynak nehezebb lesz folytatnia az ellenük vívott harcot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.