BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
tőke

Projektvadászat - Sokan egy eurócentet sem tettek volna a sikerre

Sokan egy eurócentet sem tettek volna a sikerre, amikor az EU-forrásokból táplálkozó kockázatitőke-program elindult Magyarországon.
2010.09.14., kedd 05:00

Olyan zűrös volt, és végül csak másodszori nekifutásra járt sikerrel a pályázati kiírás. Akkor még úgy tűnt, nehéz lesz sikert kovácsolni az európai uniós „üzleti angyaloknak” a lehetőségből.
Ma sem könnyű a feladat, de már imponáló a közös akarás. A kormány, az illetékes tárca – az európai kísérlet nehézségei ellenére – elismerte a kis- és középvállalkozásokat forráshoz juttató, Jeremie típusú finanszírozási eszközök jelentőségét. Csak egyet lehet érteni, hogy a ma még kiszámíthatatlanul keményebbé váló uniós költségvetési viták közepette megnőhet a jelentősége ezeknek az eszközöknek, ezért a jövőben a korábbinál jóval több forrást kell biztosítani a program számára.

A kiszámítható működés egyre több pénz kihelyezését eredményezheti, nemcsak kockázati tőke, hanem mikrohitel formájában is. A pénzügyi és gazdasági válság által megtépázott program így lassan „megszépülhet”, s úgy teljesedhet ki, ahogy megálmodói ígérték. A körbejáró – idővel visszatérítendő – forrás mind több vállalkozást gyarapíthat.

Fontos, hogy a kockázatitőke-kihelyezés piaccentrikus, nyereségorientált üzlet legyen – figyelmeztet az egyik alapkezelő. Tapasztalatai alapján sorolja a tennivalókat, hogy a vállalkozásoknak nemcsak forrásra, hanem pontos üzleti tervekre, kapcsolati hálóra, fejlesztési stratégiára és expanziós menetrendre van szükségük. Az alapkezelők feladata erre is ügyelni.

Igaza lehet azoknak a piaci szereplőknek is, akik számtalan lehetőségről beszélnek a kockázatitőke-piacon. Így gondolhatja ezt a legnagyobb hazai pénzintézet is, amely – hangsúlyozottan más piaci szegmenst megcélozva – hamarosan saját alapot indít. Úgy tűnik tehát, tőke lesz bőven, most már csak jó projektekre van szükség.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.