2012-ig nyert időt nyert a kormány - de mire használja?

Előbb az országgyűlési, majd az önkormányzati választások előtt a gazdaságkutatók és elemzők jó része a kormány gazdaságpolitikai programját hiányolta. Miután tisztázódtak a helyhatósági erőviszonyok – a kormánypártok lényegében elsöprő győzelmet arattak –, megismerhettük a gazdaságpolitika fő pilléreit. Bár némi külső nyomásra, de a kormány egyértelműen hitet tett a mellett, hogy 2010-ben és 2011-ben is alacsony, sőt csökkenő mértékű államháztartási hiányt kíván elérni: az idén a GDP arányában 3,8 százalékos, jövőre 3 százalék körüli deficittel számolhatunk. Kedvező, hogy e hiánycélokat a meghatározó nemzetközi intézmények, köztük a Nemzetközi Valutaalap, illetve a pénzpiaci elemzők és befektetők túlnyomó többsége is reálisnak, elérhetőnek látja. Bár az érintett cégek – teljesen érthetően – erőteljesen tiltakoznak az egyes szektorokat diszkriminatívan sújtó válságadók kivetése miatt, egyelőre, úgy tűnik, mindez nem okoz törést Magyarország javuló tőkepiaci megítélésében. A forint árfolyama stabil, és arról sincs hír, hogy az ősszel bejelentett fejlesztések, új működőtőke-befektetések valamelyikét veszélyeztetnék a napokban bejelentett intézkedések.

A kötvénypiaci bizalom helyreállása ugyanakkor még várat magára. Nemzetközi összehasonlító adatsorokat tekintve már a mostani költségvetési bejelentések előtt is nyilvánvaló volt, hogy Magyarország a nemzetközi állampapírpiacokon rosszabb megítélés alá esik, mint amit költségvetési pozíciónk, illetve államadósságunk dinamikája önmagában indokolna. Alapvetően a 2002–08 közötti időszak eltévelyedett fiskális politikájának hozományaként, de részben a választásokhoz kötődő „magyaros” politikai ciklikusságtól való félelem, részben pedig bizonyos kommunikációs mellélövések miatt Magyarország jelentős bizalmi természetű felárat is fizetni kényszerült. Ez a felár a frissen bejelentett költségvetési intézkedések után is fennmaradt, az állampapírhozamok szinte minden lejáraton enyhe emelkedésbe kezdtek. Így hiába csökkent a rövid távú inflációs nyomás, a jegybanki alapkamat remélt csökkentése is elmaradt a héten.

Úgy tűnik tehát, a piac értékítélete kettős. Egyfelől kétségkívül üdvözlik a költségvetési politikában megnyilvánuló eltökéltséget, amely Magyarországot az idén és jövőre is pozitív értelemben emelheti ki a fiskálisan küszködő európai országok köréből. A sokéves fiskális ámokfutás során elveszett, majd a 2009-től apránként helyreállni látszó külső bizalom ugyanakkor mégsem tért vissza egészen – a középtávú kilátásokat illetően a mértékadó elemzések jellemzően szkeptikusak. A tartósan kedvező makropénzügyi környezethez ugyanis a válságadók kifutása után, azaz 2012-től már az unásig ismételt szerkezeti reformok is megkerülhetetlenek; a három kiemelt terület (köz- és felsőoktatás, egészségügy, közösségi közlekedés) strukturális rendbetétele nem odázható tovább. Optimista szemüvegen át nézve a legújabb költségvetési lépéseket olyan időnyerésként foghatjuk fel, amely a béreket terhelő adók csökkentésével a foglalkoztatást és a legális jövedelmeket kívánja serkenteni, és ehhez ezúttal – szemben a korábban jellemző gyakorlattal – nem a humán területeken takarít meg, hanem átmeneti válságadókkal spórol. Optimizmusunkat ugyanakkor némileg kétségessé teszik a nyugdíjrendszeri beavatkozások: a magán-nyugdíjpénztári befizetések visszatartása ugyanis közvetve a piacgazdaság egyik alapkövét, a tulajdonjogok biztonságát kérdőjelezi meg. Ez még akkor is igaz, ha a magánnyugdíjpénztárak működését teljes joggal éri szigorú kritika, az egyéni számlák rendszerének az állami tb-rendszeren belüli megvalósítása pedig kifejezetten üdvözlendő lépés. Csak remélhetjük tehát, hogy a válságadókkal megnyert időt hosszú távon fenntartható strukturális átalakításokra használja fel a kormány, és erről a magyar lakosság mellett a nemzetközi pénzpiacokat is sikerül meggyőznie.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója