Árfolyamvita - Vissza az erős forinthoz!

A recesszió miatti kereslethiányban ugyanis szinte mindegy volt, milyen olcsó az exportunk, nehéz volt vevőket találni. Az ipari drágulást azonban meghatározza, merre mozog az árfolyam, most például éves alapon jókora termelőiár-ugrás látszik. Ha viszont az utóbbi napok forinterősödése kitart, akkor ismét új helyzet állhat elő számunkra (bár lehet, az elmúlt két évet tekintve már a szélsőséges ugrálás számít a „normálisnak”).

Ugyanez elmondható az euró/dollár keresztárfolyamról is, amely pankrációt megszégyenítő fordulatokat produkál szinte minden hónapban. De hogyan tud működni egy exportőr vállalat ilyen körülmények között? A nagyobb szereplők számára elérhető fedezeti ügyleteket leszámítva nagyjából nem marad más, mint egy kis tartalékot képezni az árakban, és akkor egy kis árfolyammozgás nem fordítja veszteségbe a céget. Ezzel csak az a gond, hogy összgazdasági szinten könynyen drágulási spirált indít el, nem is az euróval fizető országokban, de inkább a kis, nyitottnak nevezett országokban, mint hazánk.
Jobban mondva nálunk is csak fűti a drágulást, mivel az utóbbi két évtizedben egyszer sem alakult ki stabilan alacsony inflációs környezet.

Mindig jött persze valami külső sokk, amiről mi nem tehettünk, mégis valahogy nálunk lett a kontinensen majdnem a legnagyobb a drágulás. Ha pedig mással nem megy, árfolyam-erősítéssel kell küzdenünk a pénzromlás ellen. Erre korábban tettünk már kísérletet, csak a válság közbeszólt, illetve a magas kamatszint miatti devizaeladósodás is árnyalja a képet. Utóbbit megfelelően szabályozva, és persze a 2008-as ütemnél kissé óvatosabban, a felértékelődés stabilizálná nemcsak a fogyasztói árakat, de egyben a pénzügyi rendszert is. Ezek a hasznok pedig felülmúlnák a mérsékelt exportáldozatokat is.