Déja vu - Keserves lesz a kijózanodás Magyarországon

Annyi való igaz, hogy az idei és a jövő évi deficitcél betartása körüli kételyek eloszlása önmagában is megnyugtatóan hatott a befektetőkre. Rövid távon az is vonzóvá teheti a magyar eszközöket, hogy a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások átterelése az állami pillérbe átmenetileg mérsékelheti az állam finanszírozási költségeit. Ennél több pozitívumot belelátni a folyamatokba azonban önámítás.

Először is, a magyar tőkepiacokon is tapasztalható optimizmus javarészt annak a pluszlikviditásnak köszönhető, amelyet a Federal Reserve pumpál az amerikai gazdaságba az újabb recesszió megelőzésére. Ez eszközbuborékokat fúj a feltörekvő országokban, amelyek természete, hogy előbb-utóbb kipukkannak. Ráadásul, ha a mostani uniós viták nyomán ismét felerősödnek az európai szuverén adósságok körüli aggodalmak, annak mi is kárvallottjai lehetünk.

Talán még ennél is nagyobb probléma azonban az a mód, ahogy a kormány betömni igyekszik az örökölt és az újonnan ütött költségvetési lyukakat a hiánycélok teljesítéséhez. A nyugdíjjárulékok esetében például nem önmagában az állami pillér erősítése a baj, hiszen annak működtetése olcsóbb lehet, hanem az egyéni számlák rendszerének felszámolása, a fenntarthatósági szempontok semmibevétele, az önkényesen kisajátított megtakarítások felélése folyó célokra.

A szektorális különadók ugyancsak ideiglenes megoldást jelentenek, ráadásul rontják a növekedési kilátásokat. A költségvetés bajait tartósan orvosolni képes kiadási lépéseknek viszont továbbra is csak halvány jelei mutatkoznak.

Úgy tűnik, a magyar gazdaságpolitika – mint oly sokszor már – ezúttal is a könnyebbnek tűnő megoldásokat részesíti előnyben. A kijózanodás pedig ugyanolyan keserves lesz.