Szaúdi félelmek
Miközben a lakosság kétharmada harminc év alatti, a fiatalok körében a munkanélküliség háromszor magasabb, mint a nemzeti átlag. A világhálón állítólag már 17 ezren biztosították támogatásukról azt a felhívást, hogy március 11. és március 20. legyen a „harag napja” Szaúd-Arábiában.
A szunnita vezetés ellen fellázadt Bahreinhez közeli keleti tartományban, amely a szaúdi olajtermelés központja, az elmúlt napokban több kisebb tiltakozó megmozdulást kezdeményezett a lakosság 10 százalékát kitevő síita kisebbség, sőt egyes hírek szerint a fővárosban is próbálkoztak tüntetéssel.
Még a múlt hónapban a külföldi orvosi kezeléséről Rijádba visszatért Abdullah király úgy próbálta elejét venni az elégedetlenség kitörésének, hogy egy sor jóléti intézkedést jelentett be. Ezek keretében 15 százalékkal emelik az állami alkalmazottak bérét, s többet költenek lakásépítésre, külföldi ösztöndíjakra és szociális ellátásra.
A rijádi hír hallatára a Líbiában és más olajtermelő arab országban zajló események miatt amúgy is ideges olajpiacon most még nagyobb ársokktól tartanak az elemzők. Az idegesség jogos, hiszen Szaúd-Arábia rendelkezik a világ olajtartalékának 20 százalékával.







