Tarlós legnagyobb csatája
A fonódó villamosok ügyében tart az állóháború a II. kerülettel, a város első embere a Fővárosi Közgyűléstől is egyre több jogot von magához, eközben pedig olyan nyilatkozatok hangoznak el, amelyek súlyosságához nagyon nem szokhattunk hozzá.
Azaz dehogynem hallhattunk ilyeneket. A jobboldali politikusok pontosan ugyanígy álltak hozzá ellenzéki éveikben a szocialistákhoz, és hasonló támadásokat kaptak balról. Ami megdöbbentővé teszi az eseményeket, az az, hogy most éppen jobboldali csatázik jobboldaliakkal.
Pedig Tarlós lépéseiben nincs semmi különleges. A világ legtermészetesebb dolga, ha egy város irányítója minél nagyobb hatáskört szeretne magának. Adott egy fenntarthatatlanul nonszensz alapállapot: Budapestet egyszerre huszonöt helyről próbálják irányítani, ha a városvezetés és a kerületek mellett a kormányt is ideszámoljuk. Nem kell meglepődni, hogy Tarlós ez ellen tenne; már Demszky Gábor is ezt szerette volna, csak mögötte nem volt elég politikai erő ehhez. Az erő és a stílus szokatlan csak, nem a végcél.
A legnagyobb kérdés persze még mindig ugyanaz, ami a Demszky-érában: mekkora a főpolgármester valódi ereje. Mert a döntések látszatra lehetnek egyszemélyiek, de a szavazógombokat három tucat képviselő nyomja meg. A Fidesz közgyűlési többsége kicsi, minden képviselő zsarolási potenciálja nagy, a kerületi önkormányzati lobbiról nem is szólva. A főpolgármester kemény csatát vállalt, de valószínűleg még ő sem tudja, nyerhet-e.
Itt tartunk most. Ha Tarlós túlbecsüli erejét, csúnyát bukhat. Ha jól méri fel, mit érhet el, még sikeres, karakteres és valóban önálló főpolgármester is lehet belőle.
