"Hangyák" maradnak a magyarok a Kopint-Tárki szakértője szerint
A magyar gazdaságról folyó közbeszéd egyfajta körforgás érzetét kelti: bizonyos témák, problémák időről időre előtérbe kerülnek, majd átmenetileg feledésbe merülnek – hogy aztán ismét központi helyet foglaljanak el a vitákban. Ilyen például az államháztartási hiány csökkentésének, a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának, az euró bevezetésének vagy éppen az infláció leszorításának, az árstabilitásnak a kérdése. Feltűnő ugyanakkor, hogy a rendszerváltás utáni másfél évtized egyik leggyakrabban taglalt problémaköre, a „túlfogyasztás” mára gyakorlatilag kikerült a klasszikus témák közül. Nem véletlenül: az elmúlt öt év során az egymást követő makrogazdasági stabilizációs hullámok apránként lemorzsolták az egykor valóban jellemző túlfogyasztást. Ma már nem a külkereskedelmi hiány, hanem éppenséggel a többlet nagysága a kérdés: az idei első négy hónapban áruexportunk értéke 2,5 milliárd euróval nagyobb volt, mint importunké. Ráadásul a legfontosabb termékcsoport, a gépek és szállítóeszközök kereskedelmében kivitelünk lényegesen gyorsabban nőtt, mint a gépbehozatal. Túlfogyasztásról szó sincs tehát – ellenkezőleg: ma már a gazdasági kilábalás egyik legfőbb akadálya éppenséggel fogyasztásunk feltűnő gyengesége.
A magyar lakossági fogyasztás pangására szembeötlően világít rá, hogy a múlt év végére nagysága visszacsúszott a 2003-as szint alá, és ezt 2011 első negyedévében további 0,8 százalékos zsugorodás követte. Miközben tehát a várt 2,5-3 százalék körüli GDP-bővüléshez a külkereskedelem úgymond megteszi a magáét, a fogyasztás gyengesége továbbra is negatívan járul hozzá a növekedéshez. Az olló immár nemcsak a fogyasztás és a GDP között, hanem a fogyasztás és a reálkeresetek között is egyre tágabbra nyílik, mégpedig az előbbi kárára. A megtakarítások és a hitelfelvétel egyenlege egyre kedvezőbben alakul – ez azonban keserédes öröm, hiszen mindenekelőtt a korábban felvett hitelek törlesztéséből adódik, és nem a megtakarítások emelkedése áll a javuló egyenleg mögött.
A lakosság többségének fogyasztási-megtakarítási viselkedése vélhetően a közeljövőben sem változik meg. Az átlagos, illetve az attól elmaradó jövedelmű csoportoknál az szja-változások hatása önmagában az idén negatív, és jelenlegi ismereteink szerint ez jövőre sem lesz másképp. A magán-nyugdíjpénztári reálhozamok nyár végén várható kifizetése ugyan vélhetően megnöveli majd a fogyasztást (mégha részben emelkedő megtakarításokban csapódik is le), azonban ez csupán egyszeri hatás lesz, trendjében nem fogja módosítani a lakossági fogyasztás, illetve megtakarítás alakulását.
Egyelőre azzal kell számolnunk, hogy az óvatos lakossági viselkedés fennmarad, és ez az óvatosság jól indokolható. A menedékvalutának számító svájci frank árfolyamának erősségét a dél-európai országok elhúzódó válsága várhatóan a következő hónapokban is táplálja, s ez a frankban eladósodott háztartások fogyasztási lehetőségét tartósan visszaveti. Ráadásul a munkaerőpiac régóta remélt élénkülése is bizonytalannak, vérszegénynek tetszik: számos, a foglalkoztatás szempontjából kiemelt jelentőségű szektor, jelesül az építőipar, az ingatlanügyekkel összefüggő gazdasági szolgáltatások, az idegenforgalom és a vendéglátás még mindig stagnáló, visszaeső pályán mozog, ami az ezekben az ágazatokban működő vállalkozások létszámfelvételét egyelőre valószínűtlenné teszi.
Szó sincs persze arról, hogy a magyar lakossági fogyasztás ezentúl már legfeljebb a jelenlegi alacsony szint körül stagnálhat; ez évben vélhetően már elértük a mélypontot. Ellentétben a megelőző két évtizeddel, a következő évektől kiegyensúlyozottan emelkedhet a fogyasztás – különösen, ha a közelmúlt tapasztalataiból a lakosság, a bankok és pénzügyi szervezeteket szabályozó, felügyelő hatóságok is levonják a megfelelő konzekvenciákat.
