És ki eteti majd a kecskét?
Ezeknek a tarifáknak nem szabad indokolatlan költségelemeket tartalmazniuk – eddig sem volt szabad –, viszont illő lenne megtéríteniük a távhőellátás indokolt költségeit. Ha az utóbbi mégsem cél, akkor a döntéshozónak meg kell határoznia, hogy az érintett szolgáltatókat és termelőket milyen forrásból kell kompenzálni, hogy el tudják látni a feladatukat, és fejleszthessék a tevékenységüket. Máskülönben romlik a szolgáltatás minősége, ellehetetlenül a szakma, és pont a kívánatos cél nem valósul meg, a minőségi és tisztességes áron kínált távhőszolgáltatás.
Az indokolt költségek nagy része persze merev, ezért a kormány besegített a lejjebb szorításukba. Előírta, hogy az egyetemes piacra szánt gáz nagykereskedelmi árába 30 százalékos súllyal be kell keverni az orosz importénál olcsóbb hollandiai tőzsdei árat. Kár, hogy erről a gázról a fűtőművek lecsúsztak, mert addigra már ki kellett lépniük a versenypiacra.
Sebaj, a kormány két további utat is jó szándékkal kövezett ki nekik. Megteremtette a feltételét, hogy az állami tulajdonú, de ettől még nyereségérdekelt MVM Partner a nyomott piaci gázárak alatt adhasson el gázt a távhőtermelőknek, és lehetővé tette az áramvásárlóknak, hogy az áramtőzsdén keresztül bespájzolhassanak a hőtermelők átlagosnál drágább áramából. Hogy, hogy nem, sem az MVM Partner, sem az áramvásárlók nem használták ki e remek lehetőségeket.
Már csak egy dobása maradt a jogalkotónak: az egészet helyre kell tennie egy jó, „kecske is és káposzta is” távhőártörvénnyel. Olyannal, amely kordában tartja a távhőárakat, élni hagyja az arra érdemes távhőcégeket, s mindennek az árát nem másokkal fizetteti meg.
