Két szék közé - Meddig húzhatja az időt a magyar kormány?
Először is, a kormány 180 fokos kommunikációs fordulatának súlyos politikai ára lesz. A Fidesz szavazótáborának egy része nyilván nehezen tudja majd feldolgozni, hogy eddig félrevezették IMF-ügyben, a sajátos magyar gazdaságpolitika pedig nem csökkentette, hanem éppenséggel növelte az ország kiszolgáltatottságát. Csalódottságuk nem könnyíti meg az eddig halogatott szerkezeti reformok és megszorítások megvalósítását.
Másrészt több jel mutat arra, hogy a verbális irányváltás mögött nincs komoly elhatározás. A tárgyalások bejelentésének dilettáns módja – amelyen a nemzetközi gazdasági sajtó okkal élcelődik – improvizációra, pánikreakcióra utal. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor egyértelművé tette, hogy csak biztosítást szeretne az IMF-től, a szabad kéz politikáját nem akarja feladni. Ez persze nyilván hiú ábránd, de a valódi szándékokat a menetrend későbbi pontosítása is sejteti: a karácsony elé kitűzött első megbeszélések és a jövő év elejére remélt megállapodás előtt már véget ér a devizahitelek sokat bírált végtörlesztése, és a jövő évi költségvetést is elfogadják.
Nagyon úgy fest hát, hogy a kormány most ugyanazt akarja eljátszani, mint tavasszal a Széll Kálmán-tervvel és a konvergenciaprogrammal. Akkor a piacok szinte euforikus módon üdvözölték a beígért szerkezeti reformokat és megtakarításokat, ami jóval olcsóbbá tette az államadósság refinanszírozását. Azóta viszont egyre több a kétség a tervek megvalósítását illetően, ezt az állampapírok és a forint iránti kereslet megcsappanása is tükrözte.
De vajon meddig mehet az újabb időhúzás? A hasonló taktikát alkalmazó Törökország példája azt mutatja, sokáig. Két dolog azonban most ez ellen hat: az euróövezet válsága egyre mélyül, Magyarország hitelessége és nemzetközi tekintélye pedig romokban hever. Ezen az úton haladva pedig könnyen megeshet, hogy a kormány nemcsak a szavazói bizalmát veszíti el hamarosan, hanem a piacokét is.
