BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
forint

Szorítóban a bankok

Soha rosszabbkor nem jöhetett volna a hazai bankoknak a forint mélyrepülése a devizapiacon, hiszen tovább tetézi azokat a gondokat, amelyekkel a szereplőknek eddig is szembe kellett nézniük.
2011.11.17., csütörtök 05:00

A legnagyobb gombócnak nyilván a lakossági ügyfelek hatalmas devizakitettségéből eredő pluszkockázat mutatkozik. Szeptember eleje óta ugyanis a forint 16 százalékkal gyengült az euróval és tizeneggyel a svájci frankkal szemben, ami növelheti a fizetésképtelen adósok arányát, tovább rontva ezzel a hitelportfóliók minőségét és a jövedelmezőséget. Az árfolyam gyengülése miatt a nyakukba kapott kedvezményes végtörlesztés is egyre többe kerül a bankoknak, hiszen tovább dagad az egy lezárt ügyletre jutó veszteség.

A mostanra kialakult tünetegyüttes ellen pedig már nem túlságosan sokat tehetnek a hazai szereplők. A kormánynyal megkötött paktum – amely szerint több „égből jövő” intézkedés nem lesz – a rövid távú kilátások szempontjából mindenképpen biztatónak tűnik. Ezzel együtt a portfólió további romlása és a végtörlesztés okozta károk ellen rövid távon semmit sem lehet tenni, és az is könynyen lehet, hogy a hazai hitelintézeti szektor 2011-ben veszteséget könyvel el. És bár a külföldi anyabankok bepanaszolták a kormányt Brüsszelnél a végtörlesztés miatt, annak belátható időn belül pénzben mérhető hatása nem lesz.

Az anyacégektől pedig csak akkor számíthatnak pénzre a piaci szereplők, ha a tőkehelyzetüket kell egyenesbe tenni a leírások után: kihelyezhető források nem vagy alig érkeznek. Ezen nem változtat érdemben az sem, hogy az EBRD újabb, a keleti leányok iránti elkötelezettséget deklaráló nyilatkozatot akar aláíratni az anyabankokkal.
A jelenlegi árfolyamszint ugyanakkor – bár kétségtelenül aggasztó mértékű – még kezelhetőnek tűnik. Éppen ezért kell a döntéshozóknak a következő, igen keménynek ígérkező időszakban minden egyes lépésükkel azt elősegíteni, hogy ez a szint javítható, de minimum tartható legyen. És ez nem csak a bankoknak alapvető érdek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.