BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hogyan értékeli a kormány–bankszövetség megállapodást ?

A szakemberek fontosnak tartják, hogy a kormány megállapodott a bankszövetséggel a devizahitelezés problémakörében. Döntő többségük szerint azonban ez csak az első lépés volt, hiszen egy sor nyitott kérdés maradt. Kérdés, hogy ezekre tudnak, akar- nak-e választ adni.
2011.12.23., péntek 05:00


Hitelezési aktivitás

„A megállapodás kijelöli a devizahitelezéssel kapcsolatos problémák rendezési kereteit, kiiktat egy sor bizonytalanságot az adózás jövőjéről, megosztja a terheket, s részben ellensúlyozza a hitelintézetek végtörlesztési veszteségeit. A kölcsönös engedményekkel járó egyezség a fogyasztók védelme mellett hangsúlyosan a hitelezési aktivitást, s így a gazdaság élénkítését is szorgalmazza. Az egyezségen túl a bankok további feladata, hogy a tulajdonosok stabilizálják a forrásellátottságot, hosszú lejáratú forrásokkal javítsák a lejárati struktúrát. A válság miatt magasabb tőkekövetelmény is szükséges, amelyre a felügyelet elnöke a hitelezési aktivitást nem csökkentő javaslatot tett a jogalkotónak.”






nak-e választ adni. Hitelezési aktivitás „A megállapodás kijelöli a devizahitelezéssel kapcsolatos problémák rendezési kereteit, kiiktat egy sor bizonytalanságot az adózás jövőjéről, megosztja a terheket, s részben ellensúlyozza a hitelintézetek végtörlesztési veszteségeit. A kölcsönös engedményekkel járó egyezség a fogyasztók védelme mellett hangsúlyosan a hitelezési aktivitást, s így a gazdaság élénkítését is szorgalmazza. Az egyezségen túl a bankok további feladata, hogy a tulajdonosok stabilizálják a forrásellátottságot, hosszú lejáratú forrásokkal javítsák a lejárati struktúrát. A válság miatt magasabb tőkekövetelmény is szükséges, amelyre a felügyelet elnöke a hitelezési aktivitást nem csökkentő javaslatot tett a jogalkotónak.” Lezáratlan ügyek „Nagy előrelépésnek tartom, hogy a bankok és az állam, bár felelősséget nem vállaltak, de

a következményekből már kiveszik a részüket. Szerintem a bankoknak fedezniük kellett volna az árfolyamkockázatot, az államnak pedig kötelezni erre a hitelezőket. Nincsenek azonban megoldva a vállalkozások, az önkormányzatok és a határárfolyam felett hiteleket felvevő háztartások problémái. Ezért a családok személyes vagyonának védelme érdekében ki kell dolgozni az önálló jogi személyiség nélküli vállalkozások és a családok csődjének a szabályait. A kompromisszum mentesíti a kormányt az uniós intézmények kritikái alól és lehetővé teszi, hogy a bankokkal közösen törekedjen a banki források vállalkozásokba történő befektetésére.” Bővülő lehetőségek „A kormány és a bankszövetség között létrejött keretmegállapodás révén további segítséget kapnak a nehéz helyzetbe jutott devizahitelesek. A több részből álló megállapodás az érintett ügyfélkör számára hosszú távon megoldást jelenthet. Az UniCredit Bank a devizaalapú jelzáloghitellel tartozó magánszemélyek számára augusztus óta elérhető árfolyamrögzítés mellett már 2009 óta »Hitelkönnyítő csomag«-jával is segíti azokat az ügyfeleit, akik átmeneti törlesztési nehézséggel küzdenek. Ha az ügyfélnek a Hitelkönnyítő csomagunk keretében elsőként felajánlott megoldás nem lenne járható út, akkor közös egyeztetés, felelős információcsere után az UniCredit Bank rugalmasan egy újabb egyéni megoldást dolgoz ki.”-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.