Stiglitz: A 2012-es esztendő ránk leselkedő veszélyei
Most azonban, amikor apály van, az amerikaiak kezdik észrevenni, hogy a magasabb árboccal ellátott hajók jóval magasabbra emelkedtek a dagály idején, de azt is látják, hogy a változás nyomán számos apró ladik darabjaira tört. Ama rövid időszakban, amikor a dagállyal mindenütt emelkedett a vízszint, milliók hihették, hogy tisztes esélyük van az „amerikai álom” megvalósítására.
Ma azonban már az álmok maguk is apadnak. Akik 2008– 2009 során elveszítették állásukat, azok 2011-ig elköltötték a megtakarításaikat, a munkanélküli-segélyt jelentő csekkek pedig elmaradtak. A munkaerő-felvétel még mindig elégtelen ahhoz, hogy felszívja a munkaerőpiacra belépőket, az 50-es éveikben járóknak pedig végképp kevés esély kínálkozik egy újabb állás elnyerésére.
A középkorúak egy ideig azt gondolhatták, néhány hónapig lesznek munka nélkül, utóbb azonban rá kellett jönniük, hogy valójában kényszerűen nyugdíjazták őket. A fiatalok – gyakorta több tízezer dolláros diákhitel-tartozással a batyujukban – egyáltalán nem találnak állást. Az ingatlanboom idején épített lakásokat vagy árulják, vagy veszteséggel túladtak rajtuk. Összesen több mint 7 millió amerikai család veszítette el otthonát.
Az előző évtizedben látott pénzügyi fellendülés árnyoldala Európában is megmutatkozott. Már a múlt évben súlyos árat követelt az a rettegés, amelyet Görögország, illetve néhány kulcsfontosságú állam megszorítások melletti elkötelezettsége váltott ki. A bajok járványszerű terjedése elérte Olaszországot. Spanyolországban a munkanélküliség – amely már a válság kezdetén 20 százalékra szökött – tovább emelkedett az utóbbi hónapokban. Reális lehetőséggé vált az euró megszűnése, ami korábban elképzelhetetlennek látszott.
A mostani év várhatóan még rosszabb lesz. Az persze elképzelhető, hogy az USA megoldja a politikai problémáit, és végre meglépi azokat az ösztönző intézkedéseket, amelyekre szükség lenne, ha a munkanélküliséget 6-7 százalékra akarja csökkenteni (a válság előtti 4-5 százalékos arány elérhetetlennek látszik). Ez azonban éppen úgy valószerűtlen, mint Európában az a felismerés, hogy a megszorításokkal önmagában nem tudják megoldani a problémákat. Éppen ellenkezőleg, a megszorítások inkább erősíteni fogják a gazdaság lassulását. Növekedés nélkül pedig az adósságválság – és ezzel együtt az euró válsága – még jobban elmélyül.
Súlyosbíthatja a helyzetet, hogy a 2008–2009-es esztendő viharain sikerrel átevickélő, fontosabb felzárkózó államok esetleg már nem tudnak hasonlóképp megbirkózni a most felsejlő problémákkal. Brazíliában máris megrekedt a növekedés, ami félelmeket váltott ki a szomszédai körében.
Eközben olyan, hosszú távon ható problémák sem múltak el, mint az éghajlatváltozás és más környezeti veszélyek sokasága, vagy éppen a világszerte egyre több országban fenyegető, növekvő egyenlőtlenség. E problémák közül egyesek ráadásul még súlyosbodtak is. A nagyarányú munkanélküliség következtében például nyomott lett a bérszínvonal, és elmélyült a szegénység.
A jó hír mindezzel szemben csak az lehet, hogy az említett, hosszú távú problémáknak nekigyürkőzve a rövid távon hatókat is könnyebb lesz megoldani. Ha például a gazdaságot átalakítjuk a globális felmelegedés ellensúlyozására, azzal ösztönözhetjük a gazdasági tevékenységet, a növekedést és a munkahelyteremtést. Ha még progresszívebbé tesszük az adórendszert, azzal a legfelső jövedelmi szinttől kiindulva újraelosztást hajtunk végre a közepes és az alacsonyabb keresetűek javára, egyidejűleg csökkentve az egyenlőtlenséget, javítva a foglalkoztatást, élénkítve az összesített keresletet. A legnagyobb jövedelmek fokozottabb megadóztatásával növelni lehet a közületi beruházásokat, és fokozottabb szociális védelmet lehet nyújtani a legszegényebbeknek, illetve a munkanélkülieknek.
Az adóztatás és a kiadások ily módon végrehajtott, egyidejű növelésével a „kiegyensúlyozott költségvetés” követelményeinek betartásával is mérsékelni lehet a munkanélküliséget és fokozni a kibocsátást. Aggályos azonban az, hogy a politika és az ideológia az Atlanti-óceán egyik partján sem (főleg az Egyesült Államokban nem) teszi lehetővé hasonló gyógymódok alkalmazását. A deficitre irányuló, merev összpontosítás a szociális kiadások csökkentését és az egyenlőtlenség kiéleződését váltja ki. Emellett ott van a kínálati oldali gazdaságpolitikai elvek tartós népszerűsége, ami megannyi, főleg a nagyarányú munkanélküliség idején érvényes ellenjavallat dacára lehetetlenné teszi a felső jövedelemsávok adójának emelését.
Az utóbbi 200 év során érvényesült egy történelmi anomália, amelynek részeként a globális GDP-n belül Ázsia részesedése – a kezdeti 50 százalékról – egy ponton 10 százalék alá csökkent. A válság előtt azonban végbement egy kiegyenlítődés a gazdasági hatalom tekintetében. Ennek során az ázsiai és más felzárkózó országok pragmatikus elkötelezettséget tanúsítottak a növekedés iránt, ami helyenként éles kontrasztot mutatott a Nyugat elhibázott gazdaságpolitikájával szemben. Ez utóbbit egyaránt áthatották az ideológiából és a megcsontosodott érdekekből eredő elvek, amelyek a növekedést már-már egyenesen elutasító nézeteket tükröznek.
Mindennek végeredményeként várhatóan gyorsulni fog a globális gazdasági kiegyenlítődés, ami csaknem elkerülhetetlen módon vezet el a politikai feszültségek fokozódásához. Ha figyelembe vesszük a globális gazdasággal szemben álló problémákat, akkor szerencsésnek tarthatjuk magunkat, ha ilyen, súlyos megpróbáltatás nem jelentkezne már a következő 12 hónap során.
Copyright: Project Syndicate, 2011.
www.project-syndicate.org
John F. Kennedy elnök annak idején úgy fogalmazott, hogy az emelkedő dagály minden csónakot megemel. Joseph E. Stiglitz-->
