Tényleg működik az EU költségvetési szigora?
A nyitány egyértelmű: az uniós szintű gazdasági kormányzás erősítését és a stabilitási paktum szigorítását célzó hat új jogszabály – amelyek oroszlánrészét amúgy a tavalyi első féléves magyar EU-elnökség hozta tető alá, és decemberben lépett hatályba – most először vált hivatkozási alappá. Ironikus módon mindjárt Magyarország is célpontjává vált, de annyiból nyugodt lehet, hogy ezúttal „jó társaságba” keveredett: a makrogazdasági egyensúlytalanságot feltételező brüsszeli jelentés egyebek között Franciaországot, Nagy-Britanniát, Belgiumot és mind a három – „EU-mintagyereknek” számító – skandináv tagállamot is szégyenpadra ültette. (Más kérdés, hogy a lista lehetne rosszabb is, de Görögországot, Portugáliát, Írországot és Romániát nem vizsgálták, mivel ezek amúgy is szoros felügyelet alatt állnak.)
De igazából most nem is az országok pontos listája a fontos a történetben. Hanem az a tény, hogy az eljárás és vele a hatos csomag alkalmazása megkezdődött. Ezáltal először válhat ugyanis lényegesen szélesebb körben is érzékelhetővé, hogy miféle karmokkal ruházták fel a válság szülte új, fegyelmező eszközöket. Hadd emlékeztessünk arra, hogy a jelen esetben tíz makrogazdasági mutató alapján született múlt heti riasztás már nem áll meg a korábbi évtizedekből ismert hasonló jelentések megállapításainál. Az egyensúlytalansági gyanúba került országok számára bizottsági ajánlás születhet, súlyosabb esetben kiigazítási akciótervre is kötelezhető lesz a tilosba tévedt tagtárs.
Amit, ha elmulaszt, a túlzottdeficit-eljárásra emlékeztető lépcsőfokok következhetnek: végső esetben az euróövezeti tagországoknál a bruttó nemzeti jövedelem 0,1 százalékát kitevő pénzbírságot, a nem euróövezeti tagországoknál a felzárkóztatási alapok befagyasztását sem kizárva. Ráadásul tegyük hozzá, hogy ez csak egy eleme a hatos csomagnak.
A premier kapcsán a mélyebb integráció barátai titokban ünnepelnek. Pedig nem árt szem előtt tartani bizonyos kockázatot sem. A hatos csomag alól persze kibújni mostantól nem lesz könnyű, lévén hatályos – s mint ilyen, végső soron az Európai Bíróság által is szankcionált – közösségi jogszabálygyűjteményről van szó.
De az új gyógyszer alkalmazása e téren is járhat még nem kívánt mellékhatásokkal is. Bizonnyal kikényszerít majd igazodásokat a csomag egyes elemeinek beélesítése a tilosba tévedt országoktól, és ez persze kívánatos dolog. De arra sem árt felkészülni, hogy a csomag – amelyre (mint brüsszeli „technikai” dologra) eddig sokan ügyet sem vetettek – rövid időn belül a sok helyütt amúgy is bűnbakként kezelt EU ellen kelthet további indulatokat. Újabb bizonyítékot látva benne a nemzeti szuverenitás drámai csorbulására és az „EU-szintű diktátumok” erősödésére.
Aminek kapcsán majd a maga idején el kell ismerni, hogy valóban erről is van szó: az integrációnak egy újabb területen történő érezhetőbb kiterjesztéséről. De nem a szuverenitás perverz és öncélú megrövidítése végett, hanem egy tanulási folyamat részeként, a válságok által kikényszerített azon közös felismerésből, hogy egybenyílt piacok és sok esetben közös valuta mellett a túlzott makrogazdasági önállóságnak szükségszerűen határt kell szabni. Különben – miként a válság ezt is világosan megmutatta – az előzőekben közös szintre emelt vívmányok fenntarthatósága válhat megkérdőjelezhetővé.
lehet majd azon korábbi, gyakori vádakra is, hogy a válság idején a jövőbeni megelőzés érdekében nem történt semmi. Nagyon is sok történt, csak ki kellett várni hatálybalépésüket és alkalmazásukat. A mostani első jelentéssel ez vette kezdetét.
Fóris György, a Bruxinfo EU-szakértője-->
