Szakértő: a magyar adórendszer jellegzetessége az adócsalás

Magyarországot a munkajövedelmek erős adóztatása jellemezte, melynek implicit adókulcsa a közelmúltbeli reformnak köszönhetően a 2010-es 39,4-ről 2011-ben mintegy 35 százalékra esett. Ez az adóteher azonban továbbra is magas, így a versenyképesség növelésének érdekében a jövőben csak tovább csökkenthető.

A vagyoni típusú adók alkalmazása rendkívül ambivalens, nem véletlen, hogy a különböző kormányok ugyan többször nekifutottak ezek bevezetésének, érdemi áttörés nélkül. A rendszeres vagyonadókból származó bevétel hazánkban csupán a GDP 0,35 százalékának felel meg, így az uniós átlaghoz való közeledés a GDP mintegy 0,5 százalékának megfelelő többletbevételt eredményezhetne. Ezen adók előnye, hogy nehezen eltitkolható a tárgyuk, ugyanakkor a vagyonelemek értékének felmérése komoly adminisztrációs terhet és költséget jelent. Ennél is fontosabb azonban, hogy a nagy értékű vagyontárgyak adóztatása ugyan könnyű és látványos lehet, érdemi költségvetési bevételt viszont csak akkor eredményez, ha a vagyontárgyak széles köre kerül ebbe a körbe. Ez Magyarország esetében azt jelentené, hogy majdnem az összes ingatlant meg kellene adóztatni, amely a kisebb értékű lakástulajdonosok részére aránytalanul nagy terhet jelentene.

Elvi lehetőség még az ágazati különadók további emelése, melynek alapját az Alaptörvény azon rendelkezése adja, hogy nem csupán a fizetőképesség elve határozza meg a közteherviselés tartalmát, hanem az adóalanyok gazdaságban elfoglalt helyzete is. Az ágazati adók hátulütője ugyanakkor, hogy jellemzően olyan vállalkozásokat adóztatnak meg, melyek nagy jövedelemtermelő képességük alapján részben motorjai a gazdaság növekedésének (a pénzügyi tranzakciós illeték a GDP 0,45 százaléka, a távközlési szolgáltatásokra kivetett adó a GDP 0,15 százaléka, valamint a biztosítási szolgáltatásokra és az energiaszolgáltatókra kivetett terhek emelése a GDP 0,2 százaléka).

Fentiekből következően a fogyasztási adók képezik azt a területet, amelyből a költségvetés a forráséhségét csillapíthatja. A kormány emelte az áfát, és bevezetett több, ebbe a körbe sorolható új adót, például az egészségtelen ételekre vagy az autóbiztosításokra, és megemelte több, már létező adó és illeték mértékét is. Mivel az emberek döntő többsége jövedelmének jelentős részét a napi szükségleteire költi, így ez a megoldás azokat a magas jövedelmű rétegeket jutalmazza, akik arányaiban kevesebbet fogyasztanak.

A megoldás végső soron nem az adórendszer új típusú felépítésében, hanem annak tervezhetőségében rejlik. Amennyiben egy struktúra kiszámítható, úgy a szereplők is hosszú távra gondolkodnak, ellenkező esetben kizárólag a rövidtávú jövedelemszerzésben érdekeltek. A jelenlegi magyar rendszerben a jogalkotó szinte heti gyakorisággal módosította az adótörvényeket, és az adóhatóság magatartása sem mindig előre látható. A jövőbeni tranzakciók adójogi megítélésének egyeztetése a legnagyobb adózók kiváltsága, míg egy átlagos vállalkozás vagy főleg egy magánszemély részére sokszor kiszámíthatatlan egy ellenőrzés kimenetele.

Másrészt a magyar adórendszer jellegzetessége a jelentős mértékű adócsalás. Az árnyékgazdaság mérete közel 24 százalék, lényegesen nagyobb a 16 százalékos uniós átlagnál. A jogalkotó sokat tett azért, hogy a jövedelmet eltitkolókat, a rosszhiszemű gazdasági szereplőket rendkívül súlyos szankcióval sújtsa, gondoljunk itt az adóbírság jelentős mértékére vagy az adóregisztrációs eljárásra. Álláspontom szerint azonban – a büntetőjogból vett analógiával érvelve – az elkövetőket nem a büntetés súlyossága, hanem annak elkerülhetetlensége tudja visszatartani. Ennek eszköze pedig egy nagyon hatékony adóhatósági ellenőrzési rendszer lehet.