Bezár a bolt
Tudjuk, hogy a gazdaság racionális és kegyetlen, amiben nincs üzlet, azt előbb-utóbb feladják, és a veszteség állami segítséggel is csak ideig-óráig tartható fenn. Ismertek a múltból nagy szerkezetváltások is, kétszáz éve a brit gazdaság egyik pillére még a szénbányászat volt, mára csak a múzeumok maradtak. A sertéslétszám csökkenésénél nem erről van szó. Az ország harminc éve még a jelenlegi termelés többszörösét tudta produkálni az agrártúltermelés globális feltételei között.
Ma fordított a helyzet: az egész világon nő a kereslet, kis túlzással mindenki élelmiszert és húst akar, ám a magyarok nem képesek részt venni az üzletben. Bár a hárommilliós szint alá csökkenés egy lélektani határ átlépését jelenti, az állomány újabb zsugorodása jóval több mint szimbolikus. A hazai sertéslétszám hosszú évek óta tartó csökkenése trend, amelynek több oka is van.
Piaci tényező a megnövekedett energia- és takarmányköltség, amelyet kétségkívül nehéz kezelni, de más országok termelőinek mégis sikerül alkalmazkodni. A feltörekvő országok kínálati bővülésére korszerűsítéssel és tömegtermeléssel válaszolnak, a bioetanol-gyártás árfelhajtó hatását pedig azzal próbálják kivédeni, hogy az iparág melléktermékét, a DDGS-t használják takarmányként.
Náluk esély sincs az alkalmazkodásra, szó sincs beruházásról, a romboló szabályozási környezet, a rekordmagas áfa, a feketézés, a korlátolt politika néhány évtized alatt elintézett egy ágazatot. Ezen nem változtatnak a – rendszerint kampányidőszakban – bejelentett nagy ívű programok sem, amelyekből aztán rendre nem lesz semmi. Bezár a bolt, a világ nélkülünk megy tovább, a pénzt a szomszéd keresi. Nekünk pedig marad a múzeum.
