Eszközkezelő - Gyors eredményt csak óriási pénzekkel lehetne elérni
Persze a csúszás érthető: az eszközkezelőről szóló törvény mellé megalkotott – az eredeti feltételeket lazító – rendelet csak nemrégiben lett kész, és mind a bankoknak, mind az államigazgatásnak idő kell, hogy felkészüljenek az alkalmazására. Ezzel együtt naivitás lenne azt gondolni, hogy az év végéig nyolcezer eladásra kijelölt ingatlan átkerüljön az államhoz: ehhez a kvóta túl nagy, az államapparátus pedig túl kicsi.
Azt is fel kell ismerni ugyanakkor, hogy maguk az elvárások is túlzóak kissé az eszközkezelővel szemben. Az ugyanis – ahogy azt a létrehozásakor is megfogalmazták – csak arra alkalmas, hogy a szociálisan ténylegesen rászoruló, a hiteleik törlesztésénél kilátástalan helyzetbe került adósokon segítsen úgy, hogy a számukra is vállalható költségek mellett továbbra is biztosítsa a lakhatásukat. Ez pedig egy viszonylag szűk, jól behatárolható kört jelent, és nem azt a közel százezer háztartást, amely így vagy úgy, de már egy ideje küzd az ingatlanhitelével.
A korlátozott hatásfok persze nem csak az eszközkezelő intézményére igaz: akár az árfolyamgát, akár a bankok által alkalmazott piaci alapú módszerek – mint a futamidő-prolongáció vagy a tőketörlesztési moratórium – csak az adósok egy meghatározott körének jelentettek, jelentenek megoldást. Gyors eredményt csak óriási pénzek betolásával lehetne elérni, ám ez vagy a költségvetésnek, vagy a bankoknak jelentene vállalhatatlan terhet (lásd kedvezményes végtörlesztés). Ezért nincs más választás, mint fokozatosan, hosszú évek alatt eltüntetni a pár száz milliárdnyi problémás ingatlanhitelt: ehhez az eszközkezelő csak az egyik eszköz, és nem több annál.
