Fiatalkori munkanélküliség: félrevezető a statisztika
A közgazdászoknak világszerte új módszerekre lenne szükségük, hogy mérni tudják a gazdasági tevékenységet. Miközben a gazdaság egészségi állapotát a GDP-növekedéssel mérték, a csaknem a 2008-as pénzügyi válság kirobbanására utaló jeleket – néhány kivételtől eltekintve – észre sem vették. Ilyen volt az, hogy az Egyesült Államokban kialakult egy ezermilliárd dolláros ingatlanpiaci buborék, és hasonló történt Spanyolországban, Írországban és Nagy-Britanniában is. Miképpen a háztartásokat, a bankokat, a befektetőket és a kormányokat, úgy a közgazdászokat is magával ragadta a pénzügyi eufória, mely túlzott kockázatvállaláshoz és súlyos eladósodáshoz vezetett. Nagyrészt észrevétlenek maradtak az euróövezet makrogazdasági egyensúlytalanságai is.
Meglepően félrevezetőek a munkanélküliségre vonatkozó becslések is, ami főleg azért jelent gondot, mert a gazdaságpolitikai viták középpontjában a GDP-adat mellett általában ez a mutató áll. Gyakran olvashatunk a spanyol fiatalkorúak katasztrofálisan magas – feltételezések szerint 50 százalék körüli – munkanélküliségéről, de ez a mutató az eurózóna átlagában is meghaladja a 20 százalékot. Ezek a számok azonban egy elhibázott módszertanból származnak, a helyzet sokkal rosszabbnak látszik, mint amilyen valójában.
A probléma forrása a munkanélküliség mérésében keresendő. A felnőttkori munkanélküliséget úgy számítják ki, hogy az állás nélküliek számát elosztják a teljes munkaerő-állomány méretével. Ha tehát az utóbbi összesség 200 főből áll, akik közül 20-nak nincs állása, akkor a munkanélküliségi ráta 10 százalék.
Az egyetemi tanulmányokat folytató vagy valamilyen szakképzésben részt vevő fiatalok millióit azonban nem számítják be a munkaerő-állományba, mert nem dolgoznak, és nem is keresnek munkát. A fiatalkorúak munkanélküliségét megadó tört nevezője – a teljes munkaerő-állomány – ennélfogva a statisztikákban sokkal kisebb, mint amekkora valójában, aminek eredményeként a hányados is aránytalanul nagy lesz. Az iménti egyszerűsített példában: ha a 200 fős dolgozói állományból például 150-en nappali tagozatos egyetemistákká válnak, akkor a 20 fő állástalan nyomban 40 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezne.
Minél többen vesznek részt tehát felsőfokú oktatásban vagy szakképzésben, a torzító hatás miatt annál magasabb a fiatalkori munkanélküliek aránya. A mérési módszerek eredményei – miközben eltúlozzák az állástalan fiatalok arányát –a felnőttkori munkanélküliség mértékét alábecsülik, mert nem veszik figyelembe például azokat, akik feladták az álláskeresést. Márpedig az utóbbiak száma a „nagy recesszió” miatt megemelkedett, ami a felnőttkori munkanélküliség látszólagos csökkenését jelzi – erősen torzítva a valóságot.
Szerencsére van jobb módszer is. A valósághoz közelebbi adatot kapunk, ha az állás nélküli fiatalok számát a teljes 16–24 év közötti korosztályhoz hasonlítjuk. Az Eurostat mindkét módszer szerint kiszámítja a szóban forgó korosztály munkanélküliségének mutatóját, de a széles körben terjesztett jelentésekben csak az elhibázott jelzőszám szerepel. Ez utóbbi szerint Spanyolországban az ifjúság 48,9 százaléka állástalan, holott a teljes korosztály figyelembevételével csak 19 százalékos ráta adódna. Görögországban 49,3 százalékos fiatalkori munkanélküliségről beszélnek, holott a tényleges szám mindössze 13 százalék. Az euróövezet egészében a közismert mutató szerint a fiatalok 20,8 százaléka keres állást, miközben a teljes korosztályra vetített adat 8,7 százalék.
Természetesen nem állítjuk, hogy a 13 vagy a 19 százalékos fiatalkori munkanélküliség megnyugtató lenne. Az eurózónában a fiatalok hivatalos munkanélküliségi rátája 2009 óta nőtt, a korosztály egészéhez viszonyított arány azonban nagyjából stabil maradt (hozzá kell tenni, hogy mindkét adat magasabb, mint a 2008-at megelőző időszakban volt).
A 2006-os párizsi diáktüntetések idején a franciák 22 százalékos fiatalkori munkanélkülisége kedvezőtlen színben tűnt fel az adott korosztálybeli britek, amerikaiak és németek rendre 11, 12 és 13 százalékos mutatójával szemben.
A Financial Times azonban rámutatott, hogy a teljes 25 év alatti korcsoportra vetítve Franciaországban mindössze 7,8 százalékos volt az állástalansági mutató, nagyjából ugyanannyi, mint a másik három ország megfelelő adata. A különbség abból adódik, hogy a franciák körében nagyobb a nappali tagozaton tanuló diákok aránya.
Az a tény, hogy nem veszik figyelembe azon fiatalok millióit, akik vagy egyetemi tanulmányokat folytatnak, vagy valamilyen szakképzésben vesznek részt, erőteljesen aláássa a munkanélküliségi adatok hitelességét. Bár van számos fiatalkorú, aki a reménytelen munkaerő-piaci viszonyok elől menekül a felsőoktatásba, az országuk gazdasági állapotának megítélését mégsem lenne szabad negatívan befolyásolnia, ha képességeik kiterjesztése mellett döntöttek.
A politikusoknak természetesen foglalkozniuk kell a fiatalkori munkanélküliséggel, de tisztában kell lenniük azzal, hogy a probléma nem olyan komoly, mint amilyennek az újságok főcímei alapján látszik.
Négy évvel a válság kirobbanása után is ijesztően alkalmatlanok a gazdaság állapotának felmérésére használt módszerek. Pedig minden pilóta tudja: aki radar vagy pontos időjárás-előrejelzés nélkül száll fel, nagy valószínűséggel lezuhan.
Copyright: Project Syndicate, 2012. www.project-syndicate.org
