A csakazértis-fázis
Az első fázis mindig az ötlet, amely rövid, ütős, és megtetszik a döntéshozónak. Lényege általában olyan intézkedés, amely nem megszorítás, kevés ráfordítással jár az állam részéről, viszont azonnali és magas bevételt ígér az államkaszának. Például: a pénztárgépek bekötése a NAV-hoz, a használatarányos útdíj kivetése a teherautó-forgalomra, a nyerőgépek bekötése központi szerverekre, a Svájcban parkoló vagyonok megadóztatása.
A második fázis az optimista számítgatás. Anélkül, hogy a lakosság megérezné vagy a kormányt tenné felelőssé érte, a költségvetés hatalmas bevételekre tehet szert. 95 milliárd! 100 milliárd! 10 milliárd! 350 milliárd!
Harmadik fázis: az elképzelt bevételekből azonnali kampányígéretek bemondása, mint a 13. havi nyugdíj vagy nyugdíjkiegészítés, rezsicsökkentés, minimálbér-emelés kompenzációval, pedagógus-béremelés.
A negyedik fázisban jönnek a gondok: az államapparátus nem képes megfelelő törvényt hozni, ami a célhoz vezetne, a lobbicsoportok maguknak akarják a közbeszerzési megbízásokat, a jogászok nem tudják elkerülni az uniós kötelezettségekből és a magyar törvényekből következő akadályokat. A projektek csúsznak, káoszba fulladnak, sokszor nevetség tárgyává lesznek.
Aztán jön az ötödik fázis, itt tartunk most. Csakazértis – ez a lényege. Ilyenkor a szabályok nem számítanak már, az ötleteket erőből oldja meg az állam, abban a hitben, hogy jót cselekszik három fronton. Javítja a költségvetési egyenleget, kedvez a gazdasági holdudvarnak és növeli a kormány gazdaságpolitikai mozgásterét.
A hatodik ütemben a projektek vagy elhalnak (hogy új, még hangosabb ügyek vegyék át helyüket) vagy megvalósulnak (hogy eddig nem ismert problémák megoldására serkentsenek).
A cél világos: a kormány év végére szeretne kikerülni a túlzottdeficit-eljárásból, megúszni egy IMF-felügyeletet, és feltölteni legalább 500 milliárd forintnyi szabad pénzzel az államkasszát. Aztán ráfordulni vele a kampányra, nyerni a választásokon, és máris léphetünk újra az eső fázisba.
