A technológia és a foglalkoztatás kihívásai
A fejlett gazdaságok kereskedelmi forgalomba kerülő termékeket gyártó ágazataiban az elmúlt 20 évben nem volt nettó foglalkoztatásnövekedés, a létrejött álláshelyek jórészt magasabb képzettséget igényeltek és magasabb jövedelmet kínáltak, a közepes és alacsonyabb képzettséget igénylő – illetve ilyen jövedelemmel járó – álláshelyek száma pedig csökkent. A nagyobb szakértelmet igénylő szolgáltatások területén bővült a foglalkoztatás, ezt azonban ellensúlyozta, hogy a feldolgozóipari beszállító láncokban csökkent a szakképzett munkaerő iránti igény.
A 2008-as válságig a közepes és alacsony jövedelmű álláshelyek számát kizárólag a kereskedelmi forgalomba nem kerülő termékek gyártói növelték: az a szektor, amely a fejlett országok kibocsátásának és foglalkoztatásának nagyjából kétharmadát adja. Itt a jövedelmek és a hozzáadott érték szintje is változatlan maradt.
A fejlett gazdaságok gyors ütemben szüntették meg a rutin-álláshelyeket, és olyan új munkahelyeket teremtettek, amelyek egyelőre nem helyettesíthetők gépekkel vagy számítógép-rendszerekkel. Emiatt a tanulásból, a magasabb képzettség megszerzéséből származó anyagi előny drámai módon megnőtt; a tőke és a magasan képzett munkaerő birtokosainak jövedelme a fejlett országokban több mint két évtizeden keresztül folyamatosan emelkedett.
A növekedés és a foglalkoztatás tehát különböző irányban változott a fejlett országokban. A folyamat fő húzóereje, a technológia többféle szerepet játszik. A rutinjellegű, kétkezi munkát kívánó állások gépekkel való kiváltása nem szűnő – talán gyorsuló – trend a feldolgozóiparban és a logisztikában, miközben a hálózatok és a számítógépek az információfeldolgozás területén váltják ki a fehérgalléros munkahelyeket.
Mindez részben tisztán automatizálást jelent, de jelentős a „közvetítői tevékenységek” felszámolása is, ami többek között az internetes banki – vagy éppen kormányzati – szolgáltatások vagy az online kereskedelem előretörésében jelentkezik.
A technológia hatása azonban nem merül ki ennyiben. Ugyanazok az információs technológiák, amelyek lehetővé teszik az automatizálást, a közvetítőrendszer kiküszöbölését, a távolságból eredő költségek csökkentését, egyúttal egyre bonyolultabb és kiterjedtebb globális beszállítói hálózatok kiépüléséhez is hozzájárulnak.
A globális beszállítói láncokban a termelőegységek oda kerülnek, ahol a rendelkezésre álló humán és más erőforrások a tevékenységet versenyképessé teszik. A láncszemek között már nem csupán összeszerelő-üzemekkel találkozunk, de szolgáltatások egyre nagyobb körével is – k+f, tervezés, rendszertámogatás, ügyfélszolgálat stb. –, aminek eredményeként a tranzakciók, a koordináció és a kommunikáció költsége is csökken.
A globális beszállítói láncok a folyamat során atomizálódnak: az egyre többre képes divíziók mind hatékonyabbá válnak, és szinte mindenütt működtethetők. Ez a folyamat két, egymással összefüggő következménnyel jár. Először, a kereskedelmi forgalomba kerülő termékeket előállító szektor – amelyben a tevékenységekért és a munkahelyekért való verseny közvetlenebb – egyre nagyobb részt hasít a globális gazdaságból, és ez igaz az egyes országokra is. Másodszor, a versenyképességüket elveszített láncszemeket már nem védi az, ha olyanokhoz kapcsolódnak, amelyek megtartották pozíciójukat. A kapcsolódás immár nem követelmény.
Ez a dinamika – és az általa támasztott kihívás – nem korlátozódik a fejlett gazdaságokra. A következő évtized folyamán például Kína várhatóan az összeszereléssel foglalkozó ágazatok sok állását fogja lecserélni nagyobb hozzáadott értéket előállító szegmensekben keletkező munkahelyekre, nem csupán a kereskedelmi forgalomba kerülő termékeket gyártó iparágakban, de a gazdaság dinamikusan fejlődő többi szegmensében is.
A beruházások ezekben a folyamatokban kulcsszerepet játszanak. A fejlett országokban élő emberek, az ott működő vállalatok, oktatási intézmények és kormányok szempontjából egyaránt elengedhetetlen, hogy az oktatásban és a szakképzésben széles körű, hatékony beruházásokat hajtsanak végre. A humán tőke minőségének fejlesztése csökkenti a nem szakképzett munkaerő kínálatát a kereslethez viszonyítva, így közvetlenül és közvetve is javítja a jövedelemelosztás hatékonyságát. Emellett – részben legalább – csökkenti a vagyon koncentrációját is.
A kereskedelmi forgalomba kerülő termékek gyártói körében a versenyképesség nem csupán a humán tőkétől függ, meghatározó tényező az infrastruktúra, az adórendszer, a felügyeletek hatékonysága, a gazdaságpolitika bizonytalansága, valamint az energia- és egészségügyi költség is. Nincs garancia arra, hogy ezeken a területeken a helyes lépéseket megtéve teljes mértékben sikerül megfelelni a foglalkoztatással kapcsolatos kihívásoknak. Lehetséges, hogy olyan időszak következik, amelyben a társadalmi kohézió és a generációkon átívelő mobilitás védelme megkívánja a foglalkoztatás-modellek, a munkahét és a minimálbér-koncepció, valamint az elengedhetetlen közszolgáltatások körének felülvizsgálatát.
Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org
