Az új év politikai gazdaságtana
Voltak helyzetek 2012-ben, amikor a politika a jó irányban hatott: Mario Monti olasz miniszterelnök például vissza tudta rántani az olasz gazdaságot a pénzügyi szakadék széléről. Máshol – például Görögországban – a politikai csak súlyosbította a gazdasági problémákat. A politika és a gazdaság közötti szoros és meghatározó kapcsolat 2013 során is fennmarad. A következmények nemcsak az egyes országokat, de a globális gazdaság egészét is érinteni fogják.
Egyes államokban – például Japánban, Olaszországban és az USA-ban – a politika rögzítu majd meg a gazdasági irányvonalat. Másutt – Kínában, Egyiptomban, Németországban vagy Görögországban – ennek fordítottja lesz igaz: a gazdaság határozza meg a politikai folyamatok kimenetelét.
Az ok-okozati viszonyoknak ez a kettősége is arra utal, hogy a világ sokkal heterogénebbé válik 2013-ban, legalább két tekintetben. Egyrészt hiányozni fognak a közös politikai témák, másrészt többsebességes növekedési és pénzügyi dinamika jut érvényre, ami a lehetséges forgatókönyvek számának növekedéséhez vezet.
Olaszországban közelednek a választások, az átmeneti technokrata vezetés hamarosan visszaadja az irányítást egy demokratikusan választott kormánynak. A nagy kérdés mind Olaszország, mind Európa számára az, hogy az új kabinet a jelenlegi politikai irányvonalat követi-e, vagy olyanra vált, amely kevésbé elfogadható a külső partnerek (mindenekelőtt Németország és az Európai Központi Bank) számára. Azt nem lehet tudni, hogy Monti részt vesz-e új kormányban. Minél távolabb tartják a hatalomtól, annál nagyobb lesz a kísértés, hogy a tömegek nyomásának engedve új irányt adjanak a gazdaságpolitikának. Ez azt jelentheti, hogy a fiskális és szerkezeti reformok kisebb hangsúlyt kapnak, ami aggályokat válthat ki Berlinben, Brüsszelben és Frankfurtban is.
A hivatalba lépő japán kormány máris megmutatta, mi lesz a gazdaságpolitikájának egyik sarokköve: erőteljes nyomást gyakorol a központi bankra, hogy – a gyorsabb növekedés és a magasabb infláció érdekében – enyhítse a monetáris politikai szigort.
A politikának a gazdaságra gyakorolt hatása – bár fontos marad – valamivel mérsékeltebb lesz az Egyesült Államokban. Amíg a kongresszus két oldala csak kevéssé hajlik az együttműködésre, a politizálás inkább tompítani fogja a gazdaságpolitika erejét ahelyett, hogy az aktivitást serkentené. A politika működésképtelensége visszafogja a gazdaság teljesítményét, és csökkenti a potenciális kibocsátás szintjét is.
Más országokban az okozati kapcsolat a gazdaságból mutat a politika irányába. Egyiptomban és Görögországban például a növekvő szegénység, a magas munkanélküliség és a pénzügyi zűrzavar miatt kerülhetnek nyomás alá a kormányok. Az elégedetlen lakosság nem biztos, hogy megvárja, amíg kinyitják a szavazóurnákat. A nehéz idők feltüzelik a polgári elégedetlenséget, veszélyeztetik a kormányok legitimációját, hitelességét és hatékonyságát, miközben hiányzik a világos alternatíva, amely biztosíthatná a gyors gazdasági kilábalást és az életszínvonal emelését. Kínában az új vezetés hitelessége nagyrészt a „soft landing” sikerességén múlik. Ha a 7 százaléknál lassabb növekedés tartóssá válik, az erősítheti a lakosság elégedetlenségét, nemcsak vidéken, de a városokban is.
Végezetül ott van Németország, az euró-övezet integritásának és egységének kulcsa. Angela Merkel kancellár eddig sikeresen el tudta szigetelni a német gazdaságot Európa más térségeinek zavaraitól. A munkanélküliség figyelemre méltóan alacsony, az üzleti bizalom pedig viszonylag magas szinten maradt. Bár a növekedés üteme lassult, Németország Európa egyik legjobb teljesítményt nyújtó gazdasága maradt. Merkel Németországa erős támaszt nyújtott a pénzügyi válsággal küzdő euróövezetnek, és véget vetett véget a valutaunió szétesésével kapcsolatos találgatásoknak. A német politikai vezetés változása emiatt az európai gazdaságpolitika alapjainak szempontjából is jelentőséggel bír.
A politika és a gazdaság nemzeti és globális szintű kölcsönhatása lesz 2013 és a rákövetkező évek egyik legfontosabb témája. Három forgatókönyv képzelhető el. Az első: a jó közgazdaságtan és a hatékony politika egy növekvő és mind kooperatívabb globális gazdaságot alapoz meg. A második: a gyenge gazdaság és a diszfunkcionális politika katasztrofális következményekhez vezet. A harmadik: a világ – eredmények és irány nélkül – tovább sodródik, várva a gazdaság és a politika közötti kötélhúzás végeredményére. A válasz döntően attól függ, hogy mi történik Kínában, Németországban és az USA-ban. Ezen országok gazdasági és politikai stabilitása fontos a globális gazdaság egésze számára, amelynek még fel kell épülnie a 2008-as pénzügyi válságból.
A legutóbbi adatok arra utalnak, hogy a szóban forgó három gazdaság 2013-ban is a világgazdaság támasza maradhat. Ez a jó hír. A rossz hír az, hogy az általuk biztosított horgony elégtelennek bizonyulhat ahhoz, hogy helyreálljon a növekedés és a pénzügyi stabilitás, amit emberek milliárdjai kívánnak.
Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org
