Kettészakított ország
Rezsicsökkentés – ennél bűvösebb erejű varázsszó nincs a mai magyar politikában. Az alkotmánymódosítás miatt szúrós szemmel néz ránk az EU és már az USA is, a diákok a Fidesz-székházat foglalják el többek közt a röghöz kötés ellen tiltakozva, eközben azonban a kormánypárt népszerűsége akkorát nőtt egy hónap alatt, amekkorára még nem volt példa a demokráciánk történetében.
Hétezer-ötszáz forintot spórolhat havonta egy átlagos magyar család a rezsicsökkentéssel – állítják kormányoldalról. Hogy ez a szám pontos-e, persze vitatható, de az nem kérdés, hogy kézzel fogható a megtakarítás. Márpedig ma Magyarországon nagyon sokan vannak, akiknek ez rengeteget számít. A Tárki szerint a legkevesebbet kereső tíz százalék bruttó fizetése kevesebb, mint negyede a legjobban fizetett tíz százalékénak. Három és félszer annyian élnek szegénysorban, mint 1987-ben. És érthető, ha a fékek és ellensúlyok rendszerének leépítése, az oktatásügy problémái, a fiatalok tömeges elvándorlása, a korrupciógyanús ügyek vagy épp a költségvetési hiány kérdése nem sokakat érdekel azok közül, akik a fizetésük (már ha van) hatalmas részét rezsire költik, most pedig arányosan nagyon nagyot spórolhatnak. Ez nem butaság részükről, hanem annak a jele, hogy teljesen mások a legfontosabb problémáik, mint a jómódúaknak vagy a középosztálynak.
A kormány erre játszik rá profin. A Maslow-piramis legalján lévő problémát helyez a középpontba, míg az ellenzék általában olyan ügyekkel próbálja a bizonytalanokat megszólítani, amelyek azok számára lehetnek igazán fontosak, akiknek nem a napi megélhetés jelenti a legnagyobb kihívást. És a két fél kölcsönösen nem érti egymást. Nem is értheti, mert nem egy nyelvet beszélnek.
Tizenegy éve azon keseregtünk: szétszakadt az ország a politikai ellentétek mentén. De akkor legalább ugyanarról a témáról vitáztunk. Most ez sincs meg. Már vita sem lehet, csak rácsodálkozás egymásra a távolból, és a teljes értetlenség.
