Itt a figyelmeztetés: Leállhat a gazdaság motorja

A magyar gazdaság növekedésének húzóága az ipar. Súlya a GDP előállításában a 2000 utáni évtized nagyobbik részében 25-26 százalék volt, a válság mélypontját követően 27 százalék fölé is ment, tehát a kilábalás hajtóereje is e szektor volt. A 2012-es visszaesésben is szerepet játszott – a 4 százalékos részesedésű agrárszektor hatalmas, 21 százalékos zuhanása mellett – az ipari teljesítmény 1,2 százalékos visszaesése. Nem mindegy tehát, hogy milyen folyamatok bontakoznak ki 2013 folyamán a szektorban.

A vizsgálódást érdemes a feldolgozóiparra fókuszálni, hiszen az ipari termelésen belül a bányászat és a közműszolgáltatások – energia, víz, csatorna – súlya együtt 10 százalék körül ingadozik. A feldolgozóipar belső szerkezete ugyan kissé változik a különféle iparágak eltérő konjunktúrája miatt, de az alapvető struktúra meglehetősen stabil. A legnagyobb súlyú járműgyártás alág a feldolgozóipar termelésének 21 százalékát adta a válság előtt és most is. Az élelmiszeripar aránya is maradt 11 százalék. A leginkább számottevő elmozdulást az elektronikai ipar mutatta, az alág súlya 19 százalékról 15-re csökkent az ismert leépítések, üzembezárások következményeként. Az űrt elsősorban a gépgyártás súlyának megnövekedése töltötte be.

A feldolgozóipari termelés dinamikáját a két gépipari alág – a járműgyártás és az elektronika - adta, a harmadik nagy szektor, az élelmiszeripar pedig lényegében stagnáló termelése miatt kiegyensúlyozó szerepet játszott a feldolgozóipari teljesítmény alakulásában. A híradástechnikai és szórakoztató elektronikai cégek leépítései miatt visszaeső elektronikai ipar 2012-től már lefelé húzta a feldolgozóipart és ezt a járműipar szerény növekedése nem tudta ellensúlyozni. A tavaly működésbe lépett autógyárak és hozzájuk csatlakozó partnereik ugyan megtették, amit várni lehetett tőlük, a járműipar végre elérte a válság előtti termelési szintet, de a növekedési hatásuk nem terjedt ki az ipar további területeire, sőt magában az ágazatban is korlátozott volt.

Ahol a statisztikai adatok véget érnek, ott a GKI konjunktúra felmérései nyújtanak információt arról, hogy milyen folyamatok zajlanak a gazdaságban. A feldolgozóipari bizalmi index 2013 áprilisában nagyon rossz képet mutatott, (2009 őszi szintjére esett) és a simított adatokból képzett ipari konjunktúra-óra nem is ígér sok jót a tavaszi időszakra.
Az ipari növekedést az exportlehetőségek vezérlik. Ez nem csupán azokra az iparágakra igaz, amelyek termelésük többségét a külpiacon értékesítik, de az élelmiszeripar belföldi eladásai is tartósan stagnálnak, növekedése – amikor van - a kivitel emelkedéséből származik.

A havi konjunktúrafelmérések során az elmúlt időszak folyamatairól és a következő időszaki várakozásokról teszünk fel kérdéseket, amit negyedévente néhány részlettel még kiegészítünk. Az áprilisi nagy visszaesést a kilátások romló megítélése okozta. Miközben az elmúlt időszaki termelés, a rendelésállományok megítélése nagyjából szinten maradt, a válaszadók a korábbiaknál sokkal rosszabbnak ítélték meg a magyar gazdaság kilátásait, a saját termelési lehetőségeiket és sokat rontottak a korábbi foglalkoztatási szándékaikon. Ráadásul a termékeik iránt várható exportkeresletet is kedvezőtlenebbnek látták, mint az elmúlt két év bármelyik negyedévében. A kulcs ipari alágak közül a két legnagyobb – a jármű és az elektronika - vállalatai körében voltak rosszabbak a várakozások, ami azt jelenti, hogy a külpiaci fejlemények kedvezőtlen alakulására számítva újabb teljesítmény-visszafogásra készülnek. Az élelmiszeripar stabilizáló szerepe fennmarad.

Az is kiderült a felmérésből, hogy az elektronikai és járműgyártó cégek összességükben pozitívan ítélik meg versenypozícióikat a fő piacokon, nem belső okok miatt váltak ilyen borúlátóvá. Ezt mutatják a német bizalmi indexek (ZEW, Markit, ifo) áprilisi romlásai is. Az elektronikai ipart főként az elégtelen kereslet fékezi le, a járműiparban e mellé a gond mellé felzárkózott a szakképzett munkaerő hiánya is. Ez nyilván az új gyárak, üzemek elszívó hatása miatt történt.

Járműiparunk cégei tehát az újonnan belépett autógyárak és beszállítóik teljesítménybővítő hatása mellett is rossznak tartják a piaci kilátásaikat. Ez nem is meglepő, ha belegondolunk, hogy az európai autópiac egyre inkább visszaesik, az Európán kívüli piacokon pedig a helyi autógyárak támasztanak egyre fenyegetőbb konkurenciát. Azok a hazai alkatrész-, és részegység gyártók, amelyek nem az itthon most működésbe lépő márkák partnerei voltak, már érzik az európai járműipar versenyképességi problémáinak hatását. A válság kezelésére bevezetett roncsautó-programok ugyan biztosították a nagy autógyártó országok cégei számára a túlélést, de most jön a feketeleves: az előrehozott vásárlások miatt hiányzik a kereslet, (ahogy azt Pásztor Sára tanulmánya már korábban bemutatta, Közgazdasági Szemle, LVIII. évf., 2011. február, 173–189. o.) a feltörekvő országok cégei pedig olcsó termékekkel tarolják a piacot. A le nem épített felesleges kapacitásokat megint nem lehet kihasználni, a távoli piacokon viszont folyamatosan újak lépnek be. Nagy szerencsénk, hogy a nálunk most fejlesztést végrehajtott Audi és Mercedes olyan luxusmárkák, amelyek keresettek a feltörekvő országok gazdagodó felső középosztálya körében és még valószínűleg évekig nem fogják őket a gyorsan tanuló helyi autógyártók kiszorítani. De a jövő elég borús: két mégoly nagy és sikeres cég nem tudja magával húzni a magyar ipart, főleg nem a magyar gazdaság egészét.

Szükség volna arra, hogy más ágazatokban is lendületbe jöjjön néhány nagyvállalat. Azonban az egészséges, stabil iparszerkezet elképzelhetetlen erős, megbízható középvállalati szektor nélkül. 2011-ben a KSH által működőnek minősített cégek körében középvállalatok aránya 3,2 százalék volt, a teljes nemzetgazdaságban pedig 0,7 százalék. Hazánk méretét és múltját figyelembe véve az még érthető, hogy csak kevés nagyvállalatunk van (bár a 250 fős létszámhatár nem igazán magas), de a középvállalatok ilyen alacsony súlya azt jelenti, hogy a kisebb cégek előtt nincsen nyitva sikeres növekedési pálya. Bár az Európai Unióban átlagosan hasonló arányok figyelhetők meg, a jelentős ipari teljesítményű országokban jóval nagyobb a középvállalati szektor aránya a feldolgozóiparban: Németországban 8 százalék volt 2010-ben, az Egyesült Királyságban 5, de a kevésbé régi ipari államokban is magasabbak voltak az arányok, Észtországban 7 százalék, Írországban 11,5. Egy növekedésbarát, ipartámogató gazdaságpolitika az ennek útjában álló az akadályok lebontásával különösebb – a vizsgálatok és intézkedések költségeit meg nem haladó - pénzügyi ráfordítás nélkül komoly sikereket érhetne el. Iparunk jövője jelentős mértékben azon múlik, hogy fel tud-e nőni számos sikeres kisvállalat a középvállalati kategóriába, ahol már megfelelő háttérrel és méretgazdasággal eséllyel gondolhatnak a regionális és távolabbi piacokra való kilépésre, illetve fontosabb pozíciót célozhatnak meg a globális termelési láncokban.

Ha nem sikerül a négy nagy autógyár vonzáskörén kívül is lendületbe jönni néhány cégnek, akkor baj lesz: egy hengerrel köhög a motor, előbb-utóbb le is áll.

Ha bizalmi index értéke negatív és csökkenő, akkor recesszió van, ha a negatív értékhez már pozitív változás járul, akkor fellendülés. A konjunktúra csúcs időszaka az, amikor a bizalmi index pozitív és növekszik. A pozitív bizalmi index csökkenéssel pedig az üzleti ciklus lefelé szálló ágát jelzi. Az idősort statisztikai módszerrel simítjuk.

Ha bizalmi index értéke negatív és csökkenő, akkor recesszió van, ha a negatív értékhez már pozitív változás járul, akkor fellendülés. A konjunktúra csúcs időszaka az, amikor a bizalmi index pozitív és növekszik. A pozitív bizalmi index csökkenéssel pedig az üzleti ciklus lefelé szálló ágát jelzi. Az idősort statisztikai módszerrel simítjuk. -->