Teljes a káosz Venezuelában
A felvezetőhöz rögtön tegyük hozzá, hogy a közbiztonság jelenlegi színvonalát jól tükrözi az a tény, miszerint az amúgy természeti értékekben rendkívül gazdag és csodálatos országban naponta félszáz gyilkosság történik, természetesen zömében Caracasban. Ebből következően a turizmusuk gyakorlatilag a nullával egyenlő, de a venézek (az itt élő magyarok így hívják a helybélieket) valahogy ezzel mit sem törődnek, inkább csak a mára gondolnak jövőkép hiányában. Az életmódjukra csupán következtetni lehet az itt élő magyarok elmondása alapján, hiszen akik már több mint ötven esztendőt megélve nem mertek a zömében nyomorban élőknek még csak az utcájukba sem merészkedni, azoknak igazán okuk van rá. Merthogy állításuk szerint Caracas kétharmada (tehát mintegy négy millió ember) úgymond mélyszegénységben tengődik, életvitelük hasonló a nálunk munkanélküliként élő romákéhoz. Elég csak autóval végigmenni a völgyvároson, persze utasként és nyitott szemmel kémlelni a nyílászárók nélküli tákolmányokat - leginkább agyonrozsdásodott hullámlemezek gyűrűjében. Ezek után azért igyekszem bemutatni a csaknem harminc-milliós Venezuelát, s fővárosának hivatalos paramétereit – persze dióhéjban.
Maga az ország Dél-Amerika legészakibb részén helyezkedik el, a Karib térség övezte fővárosával. Magyarországnál (kerekítve) tízszer nagyobb területtel, s csaknem háromszor nagyobb lélekszámmal. Ebből következően az egy négyzetkilométerre eső lakosok száma alapján a népsűrűsége alacsonynak minősíthető. A természeti kincsekben szerencsésen megajándékozott ország leginkább kőolajban és ásványi ércekben gazdag úgy mennyiségben, mint minőségben. Vagyis adottságaik alapján a világ leggazdagabb országai közé tartozhatna Venezuela, ám ez közel sincs így. Sőt, ellenkező az ideutazó benyomása – de ennek okáról majd később vélekedem.
Nos, a repülőről kémlelve Caracast gyönyörű a sziluett, fantasztikus a látvány – kissé Rióra emlékeztető – a tengerpart vonulatában ékeskedő hegyvonulattal. Azzal a különbséggel, hogy a brazilok elsődleges desztinációja nem völgyváros. Caracas K-Ny irányban vagy 30 km hosszban párhuzamosan követi a bő kétezer méteres hegyeket (a legmagasabbja 2700 m), mintegy 800 m magasságban. Hivatalosan ugyan hatmillió lakosról beszélnek, de többen állítják, hogy ez a szám akár a tízest is megközelítheti, mivel a nyomornegyedekbe még a rendőrök sem nagyon merészkednek – igaz, nem is akarnak. Ez utóbbi megjegyzést akkor most az imént említett „okok elemzésében” fejtem ki bővebben, külön fejezetben illetve részben.
Mint tudjuk, az elmúlt évben Chavez 12 éves uralma – rejtelmes, de valószínűleg rákos halálával – ugyan megszűnt, de a választások, még ha csak egy százalékkal is, de a Maduro vezette baloldalt vitték győzelemre. Ez továbbra is Kuba befolyását konzerválja az ex-buszsofőrből avanzsált új kormányfő számára. Márpedig a baloldali irányzat lényege az „oszd meg és uralkodj”, hiszen a jószerivel iskolázatlan réteg szavazatára nagy szükség van.
Ezért a jelenlegi kormány sem törődik az áram általános lopásával és hasonló viselkedési formákkal, sőt igyekszik törvényekkel is legalizálni életvitelüket. Példának okáért: bárhol csaknem szabadon építkezhetnek az úgynevezett kerítéstörvény alapján, miszerint a bekerített rész már tulajdont jelent. A világon itt a legolcsóbb a benzin, egy euróért – feketén, az utcán váltva – minimum hatszáz liter benzint kapunk, amiért még egy flakon ásványvizet sem adnak a boltban.
Ez a hihetetlen, csak jelzés értékű üzemanyagár évente nyolcmilliárd dollárba kerül az államnak. Ugyan egyszer már próbálták a Chavez-kormányban innen kimozdítani a világon egyedülállónak tekinthető állapotot, amiből természetesen visszavonulást fújt a vezérkar. Nem véletlenül, hiszen mintegy 13 millió illegális fegyver húzódik meg az otthonokban. Így hát az utód Murado elnök sem fog – minden bizonnyal – változtatni a kaotikus helyzeten. Pedig Venezuela tényleg jó adottságokkal rendelkezik úgy az ipar, mint a mezőgazdasági adottságaik tekintetében. Ennek ellenére az élelmiszerük nyolcvan százalékát importálják, miközben az exportjuk gyakorlatilag a nullával egyenlő. Az iparuk alapanyagaiból (kőolaj és az ásványi ércek) még az agrárium nélkül is gyönyörűen megélnének, ha azokat nem nyers állapotban értékesítenék, vagyis feldolgoznák. Ráadásul a politikai helyzet konzerválására szinte Kubát is el kell tartaniuk, így most legutóbb Kínától kértek óriási kölcsönt, amely törvényszerű következménye az eladósodás.
Epilógus: Visszaérkezésem a hat hetes amerikai körúttal még nem ért véget, mert hosszú napokig - a felborult biológiai ritmusom következtében – az akklimatizációs időszakom a történések „emésztésére” késztetett. E közben kaptam a hírt, miszerint az egyik vendéglátó magyarunkra fegyverrel rálőttek, de szerencsére nem volt végzetes a találat. A túlélő honfitársunk nem a kifosztott pénzét sajnálja leginkább, sokkal nagyobb tortúrával jár számára az íratok elrablása. Egyébiránt az infláció Venezuelában pár hét alatt újra 25 százalékot zuhant, aminek következményeként pillanatnyilag repülőjegyeket sem adnak ki...
