Állítólag hivatalba lépett a harmadik Orbán-kormány. Nem lehetünk ebben tökéletesen biztosak, mert a független, és nagyrészt még a kevésbé független médiát is kizárták a beiktatásról, elvileg a helyhiányra hivatkozva, de higgyük el, hogy megtörtént. A szűk hely szívszorító történetén persze csavar még egyet az a nyilvánosságra került néhány MTI-fotó, amelyeken látszott a sok-sok üres szék a terem oldalánál, ám tegyük szívünkre a kezünket: ugyan ki merné megkockáztatni, hogy miatta legyen levegőtlen a terem, amitől esetleg néhány miniszter szomorú lesz?
A beiktatáson ráadásul még csak az a veszély sem fenyegette a minisztereket, hogy kérdésekre kellene válaszolniuk – úgyhogy a java csak ezután jön, amikor netán már kérdezhetnénk is. Az első, igencsak logikusan felvetődő kérdés az volna: vajon mit is akar kezdeni a kormány ezzel az országgal? A hasonló kérdésekre a korábbi ciklusok elején a válasz megkeresését legalább kicsit segítették a kormányprogramok, most már ezen nagyvonalúan túllépünk. Pedig épp a miniszterek eskütételének reggelén jött ki a hír: sok várakozással ellenben az ország bóvliban maradt. Lehet persze abban bízni, hogy magától beindul a német gazdaság, és az magával húz minket is, vagy hogy a rezsi folyamatosan csökkenthető, és hogy a gazdaság fellendülhet úgy is, hogy azzal a társadalom nagy része jól jár, csak ehhez konkrétumokat is illene mondani. Ehhez képest most tudunk annyit, hogy Rogán Antal szerint a magyarok áprilisban igent mondtak a reklámadóra - kíváncsian várjuk, hány megszorításról, különadóról és más hasonló szépségről derül majd még ki utólag, hogy arra a magyarok igent mondtak, elolvasva a Fidesz részletes kampányprogramját.
Felcsúton eközben zárt borítékban mutogatják az Átlátszó.hu-nak a polgármester vagyonnyilatkozatát. Van egy olyan gyanúm, nem ez lesz az utolsó alkalom ebben a négy évben, amikor Örkény, ha élne, a boldogságtól zokogva csókolgatná a politikusaink cipőjét, mert ilyet még ő sem tudott kitalálni.
