A bank veszélyes üzem, de hogy miért is az, azt gyakran elfelejtjük
A pénzügyi válság előtt a külföldi tulajdonú bankok évekig erőteljesen növelték a vállalati és a lakossági hitelállományukat, tehát nem állíthatjuk, hogy a külföldi bankokra az alacsony hitelezési aktivitás lenne a jellemző. A pénzügyi válság, beleértve a 2009-2013 közötti gazdasági stagnálást is, a vállalatok és a lakosság jelentős részét hozta nehéz anyagi helyzetbe, sokan nem tudták és most sem tudják hiteleiket törleszteni. Ebben jelentős szerepet játszott a bankok korábbi, nem körültekintő, erőteljes hitelezése is, amit a válság tovább mélyített. Ezért törvényszerű, hogy a rendszer korrigál, és szigorúbb kockázatkezelési szabályokat vezet be. Ezt nemcsak a külföldi tulajdonú bankok lépték meg, hanem a magyar tulajdoni hátterű hitelintézetek (például takarékszövetkezetek) és az állami többségi tulajdonban lévő hitelgarancia szervezet is.
Az MNB adatai szerint a lakosság 90 napon túl lejárt hiteltartozásának aránya a 2010. év eleji 8 százalékról 2014 elejére 19-re emelkedett, de a vállalkozásoknál sem jobb a helyzet. Ugyanezen négy év alatt a problémás hitelekre képzett értékvesztés 1 500 milliárd forinttal emelkedett, és ebben nincsenek benne a leírt veszteségek, így például a végtörlesztés 360 milliárd forintos vesztesége (és a bankadó) sem. Az, hogy ez a tetemes veszteség mégsem érintette a pénzügyi rendszer stabilitását és egy nagybank sem került csődközeli állapotba, annak egyetlen oka, hogy a tulajdonosok folyamatosan tolták be a tőkét a veszteségek rendezésébe. Milyen hatással lett volna a költségvetésre és a gazdaságra, ha ez olyan állami vagy magyar magántulajdonban levő nagybankkal történik meg, akinek nincs évi szabad 100 milliárd forintja a tőkepótlására? Néhányan követendő példaként említették a szlovén bankrendszert, amely állami többségi tulajdonban maradt. Jelen állás szerint ez a szlovén bankrendszer a hitelezésével, korrupciójával irdatlan veszteségeket okozott az államnak, Szlovénia gőzerővel kezdett neki – most, 2014-ben – a külföldi befektetők bevonásának és a privatizációnak.
De ne menjünk külföldre, csak emlékezzünk saját történelmünkre. A kilencvenes évek elején, közepén a kereskedelemi bankok többsége állami tulajdonban volt, a KGST összeomlás okozta gazdasági visszaesés – keveredve a felelőtlen hitelezéssel – az összes bankot gyakorlatilag csődbe vitte. Az akkori konszolidáció nagyon sokba került az államnak, s így nekünk adófizetőknek, ennek kamatait még ma is fizetjük. A harmadik tényező a finanszírozás. A hitelezés legfontosabb forrása a hazai megtakarítás. Ha a hitelezés növelése érdekében külső források bevonására kényszerül rá a bankrendszer, az a külső pénzpiaci változásának való kitettséget, s így a bankrendszer sérülékenységét növeli. A válság előtti dinamikus hitelnövekedést nem fedezték a hazai megtakarítások, akkoriban a hitel/betét mutató meghaladta a 150 százalékot. A stabilitás szempontjából sokat javult a helyzet, ez a mutató már 110 százalék alatt van, de azt is mutatja, hogy a belső megtakarítás érdemben nem nyújt fedezetet egy erőteljes hitelállomány-növekedésre. A jegybanki hitelprogram ebben átmenetileg segít, de egy üzleti bankrendszer hosszú távon nem épülhet a jegybanki forrásokra. Mostanra külföldi bankok is a belső, hazai megtakarításokra koncentrálnak. Így ebben a kérdésben sincs érdemi különbség a hazai és külföldi tulajdonú bankok között.
Szokták mondani, hogy a bank veszélyes üzem. De hogy miért is az, azt gyakran elfelejtjük. Azért, mert a bankok mások – a betétesek pénzével – gazdálkodnak, abból hiteleznek. Ha nem nézik meg megfelelően a leendő adóst, nem mérik fel a kockázatokat, nem kérnek elég fedezetet, akkor a betétesek pénzét kockázatják, kivéve, ha rendelkeznek megfelelő tőkebázissal, hogy a veszteséget folyamatosan fedezzék. Összességében egy bankrendszer pénzügyi stabilitásának kulcsa a kockázatvállalás (hitelezés), a finanszírozás és a tőkebázis egyensúlyán, stabilitásán alapul. Ha ezek közül bármelyik is veszélybe kerül, vagy az egyensúly felbomlik, az sérülékennyé teszi a pénzügyi rendszert, függetlenül attól, hogy azok tagjai magyar vagy külföldi tulajdonúak-e.
