Groundhog Day a világgazdaságban
Gondoljunk csak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) című kiadványára, amely 2011 óta minden évben ugyanarra a következtetésre jut: „Hoppá! A világgazdaság nem a várakozásaink szerint teljesített.” A jelentések ezt olyan előre nem látható tényezőknek tulajdonították, mint a japán Tohoku-földrengés és -cunami, a kedvezőtlen amerikai időjárás vagy annak bizonytalansága, hogy mikor fejeződik be az expanzív monetáris politika az Egyesült Államokban.
Ezen tényezők átmeneti jellegére utalva a valutaalap jelentései kitartanak amellett, hogy az év második felében gyorsulni fog a globális GDP növekedésének üteme az év első felében mért mintegy három százalékos rátát követően. Ezen élénkülésre alapozva az IMF előrejelzése szerint a növekedés üteme jövőre végül eléri a négy százalékos rátát. Ha ez mégsem következik be, akkor a valutaalap ugyanezen állításokat egy másik interpretációban adja közre.
Ezek a sorozatos tévedések egy másfajta gondolkodás szükségességét vetik fel. Talán a globális pénzügyi válság által okozott károkra való fókuszálás elfedi a fejlődő gazdaságokban lejátszódó azon természetes átalakulást, amely a felturbózott növekedés után a lassabb ütemű gazdasági bővülés éveit eredményezi. Továbbá az is elmondható, hogy bár a feltörekvő gazdaságok szintén komoly növekedési lassulással kénytelenek szembenézni, a globális gazdaságból való részesedésük mértéke továbbra is növekszik. Egyszóval, erősebb gazdasági verseny, lassabb növekedés és alacsonyabb infláció jellemezheti a közeli jövőt.
Az Egyesült Államokban a gazdasági fellendülés feltételei tavaly látszólag fennálltak. A háztartások adósságszintje és a munkanélküliség mértéke csökkent, a cégek nyereségei jelentősre nőttek, a bankok hajlandóak hitelezni, és a költségvetési konszolidáció sem veti már vissza a keresletet.
A várakozásokkal ellentétben azonban a háztartások fogyasztása mérsékelt maradt, és a cégek sem bővítették jelentősen beruházásaikat. Az idei év első két negyedében az amerikai GDP alig haladta meg a tavaly év végén elért szintet, és a növekedés jó részét olyan termékek előállítása eredményezte, amelyet még nem értékesítettek. Az erre adott magyarázat, miszerint ezt a nagyon hideg időjárás okozta, olyan gyenge lábakon áll, hogy azt mindenkinek be kellene látnia.
Az amerikai fogyasztók döntéseit valójában még mindig befolyásolja a válság. De van egy másik probléma is: a jövővel kapcsolatban nem bizakodó a légkör sem az otthonokban, sem a munkahelyeken. Emellett korábban a Fed mennyiségi lazítási programja támogatást adott a cégeknek, most viszont nincs egy olyan helyettesítő tényező, amely a beruházások növekedéséhez szükséges légkört megteremtené.
Még a globális gazdaság vonatkozásában az idei évre prognosztizált, 3,4 százalékos csökkentett növekedési előrejelzés is várhatóan túlságosan optimistának bizonyul majd. A válság előtt a világkereskedelem évente 6-8 százalékkal bővült, jóval gyorsabban, mint a GDP. Az év eddigi részében azonban a kereskedelem bővülésének mértéke a három százalék körüli szinten ragadt be.
A bekövetkező lassulás fel nem ismerése felerősíti azokat a várakozásokat, miszerint a régi modellek ismét beindíthatják a növekedést – ez a megközelítés azonban csak újabb károkat okoz. Atif Mian és Amir Sufi arra figyelmeztetnek, hogy az amerikai háztartások autó- és más tartósfogyasztásicikk-vásárlásai ugyanazt a fenntarthatatlan subprime hitelezési gyakorlatot erősítik, amelyeket a válság előtti években az ingatlanvásárlások finanszírozására használtak.
Hasonlóképpen, Mark Carney, a Bank of England kormányzója is azzal számol, hogy a brit pénzügyi szektor nagysága a ciprusihoz hasonló méretűvé, a GDP 900 százalékára nő majd. Michael Pettis közgazdász pedig arra figyelmeztet, hogy az a kínai politika, amely az élénkítő intézkedésekre támaszkodik, ha be kell indítani a növekedést, makrogazdasági károkat okoz majd.
A globális gazdaságban megfigyelhető két tektonikus mozgás – a lassabb GDP-növekedés és az erősödő feltörekvő piaci verseny Európát kettészelő törésvonalat okozott. Európa hagyományos kereskedő gazdaságainak technológiai fölénye csökkent, míg a bérverseny erősíti a deflációval kapcsolatos félelmeket.
Az Európai Központi Bank azonban nem képes arra, hogy egyedül beindítsa az eurózóna növekedését. A globális gazdaságra, illetve különösen a világkereskedelemre gyakorolt hatás miatt a világ érdekében állna, hogy kialakítsák az euró leértékelésének koordinált módját. Emellett globálisan egyeztetett beruházás-ösztönzésre is szükség van a növekedés új lehetőségeinek megteremtéséhez.
Mint ahogy a filmben Bill Murray sem tudott addig megmenekülni ugyanazon nap ismétlődésétől, amíg radikálisan meg nem változtatta életét, mi sem számíthatunk a gazdasági teljesítmény másfajta alakulására, amíg nem hozzunk létre alapvetően másfajta növekedési modelleket.
Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org
