Két éve még attól tartottak az elemzők, hogy Magyarország stagfláció felé robog. Akkor még hat százalék felett volt az infláció – ami négy éves csúcsot jelentett –, a gazdaság is recesszióban tengődött, így a stagfláció kifejezés nem állt távol a valóságtól.
Mostanra azonban a válság óta nem látott mértékben növekszik a gazdaság és történelmi mélypontra zuhant az inflációs ráta: szeptemberben 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az augusztusi 0,2 százalékos növekedés után. Az infláció főként azért esett negatív tartományba, mert kiesett a bázisból a cigaretta árrésnek és a tranzakciós adó növelésének a hatása.
Persze továbbra is a rezsicsökkentés a zászlóshajó, amit már nem is merek egyszeri hatásnak hívni. A gazdasági tárca örül, mert a családok és a nyugdíjasok pénze sokkal többet ér, arról azonban nem írnak, hogy a kéményseprőket lasszóval kell fogni, néhány településen pedig megszűnt a szolgáltatás. Vagyis a figyelmeztető jelek már látszanak.
Megfigyelők szerint az átmeneti hatásoktól fűtött közel 4 százalékos gazdasági növekedési ütem nem tartható fenn, de a központi árleszorításokkal nulla százalék alá küzdött infláció sem lehet tartós. Ezzel az érveléssel viszont az a baj, hogy figyelmen kívül hagyja a kormány rendkívüli kreativitását, és azt, hogy nem mutatnak túl nagy elkötelezettséget a piacgazdasági viszonyok fenntartása iránt. Még túl magas az élelmiszerek rezsije, a ruháké, a benziné és a szolgáltatásoké is. Az áresést meg könnyen lehet ellensúlyozni némi kamatvágással.
Nem tudni, hogyan alakul az infláció, de a piac és az emberek is arra számítanak, hogy visszatér a pozitív tartományba. Egyelőre a történelmi mélypontra eső infláció ellenére felelőtlenség lenne arra buzdítani az embereket – bárkinek a részéről is –, hogy várjanak ki a vásárlásokkal. Ha mindenki az árak csökkenésére várna, akkor könnyen kialakulna a deflációs környezet.
De kit érdekelnek az inflációs várakozások, ha a kormány erősebb a piacnál?
