BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jövő munkavállalói

2014.11.27., csütörtök 05:00

Sok hozzám hasonló, negyven év körüli menedzser nem érzi teljesen pontosan, hogyan lenne érdemes az Y generációval együtt dolgozni. Jómagam több mint húsz éve dolgozom, és látom, ez a generáció mennyire eltérően gondolkozik, mint ahogy visszaemlékszem egykori önmagamra. Az indokok mögött a technológiai fejlődést és az ezáltal megváltozott világot kell keresnünk.

Ezért is örültem, hogy benne lehettem annak a közép-európai ifjú tehetségeket megszólító verseny zsűrijében, amelynek győzteseinek kilenc hónap mentorálást, tanulást – amelyből több hónapot Kaliforniában töltenek el –, és a program végén állásajánlatot ad a cégünk. Az ott tapasztalt hangulat, új ötletek, eltérő nézőpontok rengeteget adtak számomra, és egyben bizodalmat e generáció számára. Egyúttal láttam azt is, hogy nekem szintén van tennivalóm a jövő munkavállalói kapcsán.

Az Oxford Economiccsal közösen készített globális kutatásunk, amelyben menedzsereket és most munkába álló fiatalokat kérdeztünk meg azonban rávilágított, hogy a „szelfie” generáció a mindennapokban nem is olyan sokban különbözik, mint azt sokan gondolnák. Legalábbis abban a tekintetben biztosan nem, hogy mit várnak el a munkaadójuktól. E generáció tagjai – vagy ahogy tőlünk nyugatra hívják, a millennials – beleszülettek a digitális világba. Másfajta kommunikációhoz, állandó visszajelzésekhez szoktak, de ugyanúgy fontosnak tartják a munka és a magánélet közti egyensúlyát, mint az idősebbek. Nekünk, menedzsereknek ennek pozitív aspektusaira kell építenünk.

Ahogy ez a fiatal réteg belép az álláspiacra, egy eddig ismeretlen éra köszönt a vállalatokra. Van, aki úgy számolja, egyszerre öt generáció eltérő igényeinek, szokásainak, módszereinek kell megfelelnie a szervezeteknek, HR osztályoknak. Sőt, a vállalatok több mint négyötöde szerint e komplexitás tovább emelkedik, mivel egyre több külsőst, szerződésest, ideiglenes munkavállalót fognak felvenni a következő három évben. Ahhoz, hogy mindenki továbbra is egy irányba húzzon, bizalmat kell kiépíteni és növelni a lojalitást. Ehhez képest a dolgozók több mint fele szerint főnökeik nem képesek a vállalatokat sikerre vinni. A kutatásban részt vett vállalatvezetők sem festenek pozitív képet: a kétharmaduk szerint csak beszélnek a változásról, de látható eredményeket még nem tudtak felmutatni.

Az álláshirdetésekben a vállalatok hasonló módon próbálják megtalálni a leendő alkalmazottakat Számtalan cég ugyanazt kínálja (mint például fitneszbérlet vagy nyelvtanulás), a kutatás szerint a munkavállalók – fiatalok és idősek egyaránt – azonban több flexibilitást, szabadidőt, világosan látható karrierlépcsőt és elismeréseket szeretne a magasabb fizetés mellett a jó munkájáért cserébe.

Itt jön a mi szerepünk: a vállalatoknak el kell kezdeniük változni. Nem csak a munkavállalók miatt, hanem azért is, mert a vele egykorú vásárlók szintén változnak. Az álláspiac változatos összetétele ugyanis a fogyasztói piacon is megjelenik. Az új technológiák lehetővé tudják tenni, hogy a vállalatok flexibilisebben tudjanak működni, és egyszerűsítsek az üzletmenetüket. A saját informatikai eszközök terjedése a munkahelyeken, a közösségi média, a felhő és az üzleti hálózatok nemcsak az ügyfelek, partnerek jobb felhasználói élményéhez járul hozzá, de növelheti a munkatársak elégedettségét is, ha megfelelően alkalmazzák őket.

A dolgozók viszont tartanak is néhány dologtól. Ilyen a feleslegessé válás, az, hogy tudására már nem tart igényt a vállalat. Nem a kirúgásra gondolok, hanem arra, hogy stratégia és technológiaváltás miatt elavul a kolléga tudása. Ha biztosítjuk annak lehetőségét, hogy lépést tarthassanak a legmodernebb trendekkel és használják is ezeket, nemcsak boldogabb kollégákat kapunk, hanem jobb vállalati eredményeket és hatékonyságot is.
A jövő munkavállalóinak befogadása az egyik legjelentősebb feladat. Itt nincsenek egyszeri, gyors megoldások. Nekünk menedzsereknek még alaposabban meg kell értenünk munkatársainkat, hogy a legjobbakkal, a leghatékonyabban tudjunk együtt dolgozni.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.