A görög kérdés kiéleződése előtt is voltak aggályok
Ha volt balszerencsésen megválasztott időpont az Európai Központi Bank (EKB) döntéseinek történetében, a múlt heti nagy valószínűséggel ilyen. Ezt feltehetően már akkor érezték az eurózóna jegybankjánál, amikor 2014 végén kiderült, hogy 2015. január 25-én előrehozott választás lesz Görögországban.
Az EKB naptárába addigra be volt vésve egy három nappal korábbi dátum, amihez csak annyit mellékeltek, mint bármelyik hasonló alkalommal: a kormányzótanács monetáris politikai ülése. Az euróországokban és a piacokon azonban mindenki tudta, hogy valójában nagy piros betűkkel kellett volna kiemelni a január 22-i eseményt, hiszen nem lehetett tovább halogatni a döntést az államkötvény-vásárlás megkezdéséről.
Az európai mennyiségi lazítás ezzel lépett arra a szintre, ahonnan a Federal Reserve már három hónapja távozott, és ahová már hamarabb is megérkezhetett volna, ha az EKB elnöke, Mario Draghi előbb meg tud győzni minden érintettet, mindenekelőtt a németeket. A győzködés során arra aligha gondoltak, hogy mire elindul a lazítási program, addigra az eurózóna gépezetébe a homokszemnél méretesebb akadály kerül.
Márpedig a Sziriza győzelmével ez történt, hiszen a baloldali pártszövetség a nemzetközi mentőprogram újratárgyalásának ígéretével nyerte meg a választást. A program – hosszabbítás után – február 28-án jár le, menetrend szerint másnap pedig az EKB már kezdi is az államkötvény-vásárlást, abban a reményben, hogy a havi 50 milliárd eurónyi pluszpénz végül a reálgazdaságnak válik hasznára.
A görög kérdés kiéleződése előtt is voltak aggályok, hogy mi lesz, ha a felszabaduló forrásokat nem hitelezésre, hanem „biztonsági célokra” költik a bankok. Az európai vezetőknek ráadásul most nem a jól ismert görög politikusokkal kell asztalhoz ülniük, hanem olyan újoncokkal, akik bizonyítani akarnak, így az újratárgyalás hónapokig is elhúzódhat. Ez idő alatt pedig záporozni fog a térségre az euró, csak éppen félő, hogy kiderül: már későn.
