Nem csak szigor van a világon - ismerheti be a német kormány

Bármi áron – 2012 nyarán ezzel a varázsigével mentette meg Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a kötvénypiaci vészjelzéseket adó eurózónát. Akkor sok piaci szereplő ezt úgy értelmezte, hogy az EKB kész beindítani a pénznyomdát, és minden rendben is lesz. A figyelmesebb elemzők azonban arra is kitértek, hogy Draghi londoni beszédében hangsúlyozta: az EKB „a mandátumán belül” kész bármire. Ennek jelentőségét az is mutatja, hogy az azóta eltelt két és fél évben sem sikerült pontosan tisztázni, mi is számít mandátumon belülinek.

Nagyon leegyszerűsítve a kérdésre eddig az volt a válasz, hogy az, amit a németek annak tartanak: nemcsak az EKB kormányzótanácsában nagy befolyással bíró Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke, hanem a költségvetési fegyelem mindenekfölöttiségét hirdető német kormány is. A túl korai vagy túl nagyvonalú lazítással szemben sokszor hangoztatott aggályaik annyiban jogosak voltak, hogy annak végső terhei nagy mértékben hárulhatnak a német adófizetőkre. Így még az is érthető volt, hogy a szócsatákon, a sajtóbeli üzengetésen kívül a jog eszközeivel is megpróbálták lefékezni Mario Draghi lendületét, amikor a német alkotmánybíróságra, illetve az Európai Unió luxemburgi bíróságára bízták annak eldöntését, hogy belefér-e az EKB mandátumába egy olyan, még ugyancsak 2012-ben kitalált eszköz, amelyik államkötvények vásárlását is lehetővé teszi.

Elvben belefér – mondta most ki jogi véleményében az uniós bíróság főtanácsadója, az ilyen véleményt pedig meg szokták fogadni. Cruz Villalón ráadásul tulajdonképpen nemcsak a defláció ellen küzdő Draghi dolgát könnyítette meg, hanem a németekét is. Angela Merkel kormánya így ugyanis arcvesztés nélkül kezdheti beismerni, hogy nemcsak szigor van a világon, és ha jót akar annak a gazdasági térségnek, amelynek Németország a vezető ereje, akkor az élénkítésnek kell felváltania a véget nem érő válságkezelést.