A bürokráciacsökkentés mindig kikopik a kormányzati szótárból

Románia 2019-ben be szeretné vezetni az eurót, és minden esélyük megvan arra, hogy Magyarországot lekörözzék. Romániban megfelelően alacsony a hiány és az infláció, a kamatszint csökken, miközben ott az adósággal sosem volt gond, a nemzeti össztermék 40 százalékát sem éri el, pedig a válság alatt arrafelé is elszállt a hiány, volt a GDP 10 százalékának közelében is. Persze nem onnan indultak, ahonnan mi. Ez adósságszempontból előnyös ugyan, de az életszínvonal felől nézve már senki sem állítaná, hogy a „rászoruló” szomszéd jobb helyzetből indult volna.

Románia problémája ma is az alacsony nemzeti jövedem, ami gátja lehet a közös valuta bevezetésének is. A balti államoknál, de még Szlovákiánál is elkezdtek problémázni azon a döntéshozók, hogy ebből még baj lehet. Éppen ezért a román kormány a napokban egyfajta felzárkózási programot hirdetett. Eléggé ortodox módon adócsökkentéssel gyorsítanák a növekedési ütemet, részben azzal a céllal, hogy létrehozzanak 145 ezer munkahelyet. Nincs jegybanki pénznyomtatás, nincs közmunkaprogram, csak egy nagyon markáns áfacsökkentés, első körben 24-ről 20 százalékra, az élelmiszereknél pedig 9 százalékra. A munkabérre rakodó terhek lefaragása, és a nyereségadó kisebb mérséklése is a menü része, mindezt három éves programba foglalva és jó előre meghirdetve. Ne tévedjük: mindehhez társul majd a költségvetési kiadások lefaragása is, hiszen a hiány nem szállhat el, ha tényleg a közös pénz bevezetése a cél. Ha a tervek valóra válnak, akkor az eddig sem nagyon lassú román felzárkózás felgyorsulhat. Ez azzal fenyeget, hogy nem is annyira hosszú távon Románia is leelőzi egy főre jutó GDP-ben Magyarországot, ugyanúgy, ahogyan a kétezres évek közepén állva hagyott bennünket Szlovákia.

Magyarországon azt tartjuk nagy ígéretnek, hogy a kormány a bankadó felét elengedi, és ez alapján reménykedünk abban, hogy a növekedésünk nem zuhan 2 százalék alá 2016-ban. Hazánk ma a régióban legnagyobb adószintet alkalmazza, és mindennek ellenére évről évre egyre nagyobb feladat a megfelelően alacsony államháztartási hiány előállítása. Ennek részben oka a magas adósságszint is, amely ma már nem csupán a kamatfizetés miatt okoz fejfájást a kormányzatnak, hanem azért is, mert az EU-ban megkövetelt folyamatos mérsékléshez egyszerűen nem elég erős a gazdaságunk.

Nem túl bonyolult matematika: a folyamatosan 75-80 százalék közötti GDP-arányos adósság (főleg ilyen forintleértékelési politika mellett) csak úgy csökkenhet, ha 4 százalék körül nő a gazdaság, vagy nincs költségvetési hiány. A kormány láthatóan ez utóbbi irányba indul el: az ígéretek szerint szigorú költségvetési gazdálkodással tüntetné el a deficitet. Csakhogy nálunk ez – ritka kivételektől eltekintve – már vagy egy évtizede leginkább adóemelést jelent. A bürokráciacsökkentés valahogy mindig kikopik a kormányzati szótárból, marad helyette a „sportlétesítmények” létrehozása, meg hol a rezsi-, hol a kifliár-, hol pedig a bevándorlószám-csökkentés. Ma nem látszik, hogy a reformelhatározottság akár a választások utáni mértéket is elérné.

Eközben a fogyasztást terhelő adók szintje nálunk a legnagyobb az EU-ban és az OECD összes tagálamában. A hiánynak csökkennie kell, az állam éhes, a különadók beépülnek az árakba. Ha nem romlana folyamatosan a forint értéke, senkinek sem érné meg nálunk vásárolni. Valójában nem is éri meg. Tudjuk jól: Londonban, Párizsban, vagy még inkább New Yorkban vásárolni nem csak elegánsabb, hanem, bizonyos szempontból költséghatékonyabb is. A probléma, hogy az elit számára megoldható megtakarítás a középosztálynak, de még inkább az alsó rétegeknek elérhetetlen. Ráadásul a megélhetéshez szükséges fogyasztás az alacsonyabb jövedelmű rétegeknél a kereset nagyobb részét teszi ki: a tehetős megtakarít, a kevesebb jövedelem viszont elfogy a hó végére. Vagyis az alacsony jövedelem egésze viseli a világ legmagasabb áfáját, míg a gazdagok csak bevételük egy részét költik el így, miközben a világ egyik legalacsonyabb adóját fizetik a tőkebefektetések jövedelme után. Az eredmény a társadalmi különbségek növekedése: a gazdagok még gazdagabbak, a „rászorulók” meg egyre éhesebbek lesznek.