Csúcson az üveggyárépítő

– Jó 26 évet dolgozott az amerikai tulajdonú Guardian Industries Corporation cégnél. Sosem gondolt váltásra?

Nem. Ez a munka ugyanis nem az jelentette, hogy 1988 óta ugyanazon a helyen dolgozom, s ugyanazt csinálom. Orosházán kezdtem, s végül Luxemburgban fejezem be. Közben volt német, lengyel, s orosz helyszín is, ahová tartósabb feladat kötött, de sok más országhoz is kapcsolódott rövidebb-hosszabb munka. Vagyis akár azt is mondhatnám, sok munkahelyem volt, csak a munkáltatóm maradt ugyanaz. Sőt, 17 évig a cég európai vezetője is ugyanaz a személy volt, aki az USA-ból irányította ezt a munkát. S mivel vele jól kijöttem, személyi oka sem lehetett a váltásnak. A feladat, a munka pedig nagyon összetett, minden országban más-más módon kellett felépíteni egy-egy új gyárat, meghódítani a piacot.

– Ön üveggyárak építésére szakosodott?

Azt nem mondanám, hogy szakosodtam, de miután az első felépítése Orosházán jól sikerült, amikor Németországban kellett megvalósítani egy zöldmezős beruházást, akkor is engem kértek fel. S ezután már természetes volt, hogy Lengyelországban is én felelek a gyárépítésért, majd Oroszországban is. Szerettem ezt a munkát, jó volt látni, hogyan jön létre egy gyárépület, majd hogyan telik meg élettel, hogyan indul be a termelés, s hogyan áll be a normál üzletmenet, hogyan jön a vevők elismerése, válik jövedelmezővé.

– Ezek szerint már korán itt hagyta az orosházi gyárat?

Lassan kialakult egy új munkamegosztás: minden új kelet-európai gyárnak én lettem a vezetője, de kineveztünk egy helyi gyárigazgatót is, aki a napi operatív irányítást ellátta. Tehát én sokáig maradtam az orosházi cég igazgatója, mint ahogy a németé is lettem, meg a lengyelé, oroszé is. Európai alelnökként 8 országban mind a 10 gyárnál én vagyok a vezető, de mindegyik helyen van helyi főnök, aki viszi a napi ügyeket. Ez azért volt jó, mert én átláttam a globális feladatokat, a piaci tendenciákat, helyben pedig az ottani specialitásokat ismerte jól a helyi igazgató. Kulcspozícióba került, lehetőséget kapott az önálló, felelős munkára.

– Hogyan döntik el, hová építsenek gyárat? Például 1988-ban az amerikaiak miért éppen Magyarországot választották?

A Guardian egy közel 5 milliárd dolláros forgalmú, amerikai magáncég. A tulajdonosokon múlik, mekkora kockázatot vállalnak, a szakemberek a döntéshez megadják a szükséges paramétereket. Az 1980-as években a Guardian már itt volt Európában, Luxemburgban, ahonnan a francia, német, belga piacokat jól el lehetett érni, de szeretett volna keletre is terjeszkedni. Tanulmányozták a volt Jugoszláviát, Romániát és az NDK-t is. A gazdasági, kulturális, jogi szempontokat s a földrajzi elhelyezkedést is figyelembe véve Magyarország volt a legvonzóbb. Azt is elfogadták, hogy csak vegyesvállalatot alapíthatnak, s kisebbségi tulajdonosok lesznek. Azt viszont kikötötték, hogy a menedzsmentet ők adják. A megegyezés előtt két héttel megkerestek, hogy legyek én az új gyár igazgatója. A magyar vállalatot 30 millió dolláros tőkével alapították, s még az aláírás napján 10 millió dollárt átutalt a Guardian. Ez akkoriban nagyobb összeg volt, mint a számlát vezető Unicbank törzstőkéje. Én pedig levonultam a budapesti lakásból egy konténerbe. Nem volt könnyű, de megérte. Nyolc gyár építésében vettem részt, az utóbbi ötnél a Guardian-nél. Ez fantasztikus szakmai élményt jelentett.

– Mi a legfontosabb tényező egy beruházásnál: az adó mértéke, az ország mérete, fejlettsége, a munkabérek vagy valami más?

Nincs olyan, hogy legfontosabb tényező. Sok elemből áll össze a döntés, amit a cég különböző szintjein alaposan elemeznek. Azt azonban kijelenthetem: az adószint csak egy, de nem a legfontosabb. Ennél fontosabb az ország stabilitása, kiszámíthatósága, megbízhatósága, transzparenciája. Első lépésként mindenképpen azt vizsgáljuk meg, hogy ott van-e üvegfeldolgozó vállalat, s ha igen, hogy megy neki, van-e piaca. A Guardian ugyanis nem végső fogyasztóknak szállít, hanem üvegfeldolgozóknak, akik a mi termékeinkből készterméket állítanak elő. A piacnál nem csak egy országban gondolkodunk, hiszen az orosházi gyár kapacitása többszöröse a magyar síküveg-felhasználásnak.

– Volt tévedésük, melléfogásuk?

Két éve adtuk át Oroszország déli részén, az ukrán határ mellett a legújabb gyárunkat. Az egyik legjobb technikai teljesítménnyel dolgozik, szállít Ukrajnába, de már nem olyan áron, nem olyan feltételekkel, ahogy kalkuláltuk. S ha az oroszokkal szembeni szankciók keményednek, akkor ez bennünket is súlyosan érinthet. Melléfogtunk volna ezzel a beruházással? Nem hiszem. Ezeket a politikai fejleményeket akkor mi nem láttuk. Most meg kell próbálni átvészelni ezt a nehéz időszakot, mert egy ilyen beruházás nagyon tőkeigényes, 120-150 millió euróba is belekerül egy üveggyár felépítése. Ilyet csak hosszú távra szabad tervezni, tehát alaposan meg kell fontolni mindent.

A teljes interjú a Manager Magazin februári számában olvasható.