Hegedűs Miklós: Vihar egy pohár vízben

A XXI. század második évtizedének közepén Magyarországon azt az alapvető kérdést kell megválaszolni, hogy a benzin árának csökkenése időszakában a kifli ára miért nem mérséklődik? A kérdés annál is inkább jogos, mert az üzemanyag árak drámai felfutásának időszakában az érintettek a kifli árának emelése mellett kardoskodtak, igaz, erre akkor még a kormány nem volt fogékony. Úgy tűnik, a nemzeti együttműködés rendszerének egyes szereplői nem hallottak még, hogy nálunk ma már nem a klasszikus piacgazdaságban érvényesülő összefüggések mozgatják az árakat. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a Fidesz és kormányzat is fogékony a kifli árának vizsgálatára. Az unortodox gazdaságpolitikai megközelítésben nincs kizárva egy különadó kivetése, vagy az árak hatósági csökkentése. Az, hogy nem hatósági árakról van szó, senkit sem érdekel.

Kissé komolyabb megközelítésben a kérdés is pontosításra szorul: milyen kifliről vagy kenyérről van szó. Tapasztalataim szerint, tucatnyi „pékáruféleség” van, nagy kérdés, hogy melyik termék árát milyen mértékben kellene csökkenteni. Az üzemanyagár és a kenyér árindexeinek egyszerű összevetése és következtetések levonása – ahogy Rogán Antal frakcióvezető tette – finoman szólva is közgazdasági nonszensz, az elemi gazdasági, különösen pedig piacgazdasági és a valós árakat alakító tényezők ismeretének teljes hiányára vall. A kérdés mögött meghúzódó elmarasztalás irányulhat egyrészt az ezerszer elátkozott különböző különadókkal megterhelt nemzetközi kereskedőláncokra, másrészt az „édes gyermekként”, a nemzet letéteményeseinek tekintett kisvállalkozásokra, pékségekre is. Ez utóbbiakra a kérdésben megjelenő fricska alighanem jogos, hiszen az energiaárak elszabadulásának időszakában a sajtót „telesírták” a vonatkozó termékek áremelésének szükségességével. Ha kívülállók nem is, de ők és az érdekképviselői tudhatták, hogy az adott termékek köre nem hatósági áras, másrészt a kifli és a kenyér költségszerkezetében a „benzin költsége” elhanyagolható. A mostani vitában az érintett érdekképviselet ugyanis a logisztikai költségek eléggé homályos kategóriájában 3 százalékosra teszi a gázolaj tényleges kiadásait. Ezek szerint nem tévedünk sokat, ha a kifli teljes költsége között a gázolaj költségét körülbelül 1 százalékra becsüljük. Ha az utóbbi fél évben bekövetkezett gázolaj árcsökkenés 30 százalékos, akkor a tényleges költséghatás a kifli teljes költségében 0,3 százalékra tehető.

Vihar egy pohár vízben, mondhatnánk, de a felemás hozzáállás nem csak az adott helyzetben, hanem egyre inkább és egyre meghatározóbban jellemzővé válik. Nem csak az üzleti szférában, hanem a szélesebb lakossági magatartásokban is. Arról van szó, hogy két évtizeddel a rendszerváltás után a hazai termelők és fogyasztók elvileg elfogadják a piacgazdaság szükségességét és jótékony hatását, különösen abban az esetben, ha az gazdasági-pénzügyi helyzetüket erősíti. Ha azonban a piaci verseny árnyékos oldalára kerülnek, azonnal az állam beavatkozásáért kiáltanak. A piacgazdaság áldásait saját erőfeszítéseik, kiváló üzleti tevékenységük jogos hozadékának tekintik. A kedvezőtlenebb pozícióba kerülők pedig a külső körülmények és a különböző összeesküvések áldozataként tetszelegnek. A fogyasztók felemás magatartására legjobb példa a mindenki által kárhoztatott devizahitelesek esete. Az általános vélekedéssel szemben induláskor kiváló döntésnek tűnt az ilyen eladósodás, a válság után pedig tragédiának. Tájékozatlanságra, félrevezetésre aligha hivatkozhatunk, a devizahitelesek között viszonylag kis arányban szerepelnek a kevésbé tájékozott, magasabb iskolázottsággal nem rendelkező családok.

A piacgazdaság hatásainak felemás fogadtatása nem igazán szerencsés, de érthető, hiszen a váltás és a tanulás nagyon hosszú és országonként is eltérő sebességű folyamat. Az azonban több mint megbocsáthatatlan hiba, ha a kormány rövid távú politikai megfontolásokból rá is játszik ezekre a hamis, rögzült magatartásokra. Sőt, tudva vagy nem tudva, számtalan, egymásnak is ellentmondó beavatkozásaival a kibontakozó káosz legfőbb előidézője. A piac „zavarai” pedig a közvéleményben – a kormány szándékaival egyezően – a teljesebb állami szerepvállalásért kiáltanak.