BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kíváncsi boltok, őszinte vevők

2015.02.04., szerda 05:00

Boris Johnson, London polgármestere nemrég aggodalmát fejezte ki, hogy a növekvő online vásárlási láz hamarosan megbénítja a brit főváros közlekedését. Johnson attól tart, hogy a házhozszállítást intéző kis fehér furgonok nemsokára úgy ellepik London utcáit, hogy moccanni sem lehet majd az egyébként is kilométeres dugókkal sújtott metropoliszban. A polgármester arra kérte az innovációban jeleskedő cégeket, találjanak gyors és hathatós megoldást a problémára. Az ötletetlést azzal a szerény felvetéssel indította útjára, hogy a kiszállító autókat repülő drónokra kellene cserélni, melyeket telefonos applikáció segítségével lehetne boltba meneszteni. Hozzátette, ő maga is szívesen bonyolítaná bevásárlásait egy ilyen robottal.

A gondolat természetesen nem az ő fejéből pattant ki, több technológiai cég is kísérletezik már hasonlóval, de mégiscsak figyelemreméltó, hogy egy metropolisz első számú vezetője ekkora figyelmet szentel az online vásárlás terjedéséből fakadó következményeknek. Hogy a fővárost lebénító furgonok kissé talán apokaliptikus jóslata mögött nagyon is fontos változások húzódnak, nem kérdés. Az IBM egyik kutatása szerint az online vásárlás bővülése megállíthatatlannak tűnik, és nemcsak az úgynevezett „első világban”. A tizenhat országot felölelő felmérésben az USA-tól, Kelet-Európán át Indiáig több tízezer fogyasztót kérdeztek meg, miként használják a digitális technológiákat vásárlás közben.

A tanulmány legfontosabb állítása, hogy a fogyasztók egyre nyitottabbak a digitális eszközök használatára, és vásárlás közben nem félnek megosztani személyes adataikat a boltokkal, ha cserébe kedvezményekre vagy személyre szabott ajánlatokra számíthatnak. A válaszadók 41 százaléka például kifejezetten elvárja, hogy kedvenc üzlete a korábbi vásárlások alapján valami igazán személyre szabott akcióval lepje meg. A vásárlók mindeközben nemcsak a boltokkal, egymással is készek a párbeszédre: túlnyomó többségük azt állítja, vásárlási döntéseire a barátok, ismerősök közösségi médián megosztott személyes véleménye van a legnagyobb hatással.

A jó fogás reményében egyre többen hajlandóak mobil adataikat is megosztani a kereskedőkkel. Sok vevő a boltban is okostelefonja segítségével tör magának utat az akciók felé; ilyenkor közösségi vagy egyéb felhasználónevét, GPS helyzetét és mobiltelefonszámát megadva kalandozik az árucikkek között, várva, hogy a kereskedő a megfelelő ajánlattal rátaláljon. A jelenségnek már jól csengő nevet is adtak a marketingesek: a SoLoMo a social, location, mobile szavak rövidítéseiből koholt kifejezés, amit a tengeren túl már jól ismernek, és várhatóan hamarosan nálunk is fontos hívószó lesz. A felmérés szerint egy évvel ezelőtt már kétszer annyian állították, hogy hajlandóak megadni pontos helyüket a kereskedőknek (a megkérdezettek 36 százaléka), mint 2011-ben – csaknem ugyanennyien felhasználónevüket, kicsit többen mobilszámukat is megosztják vásárláskor.

A vevők majdnem fele vonható be valamilyen SoLoMo típusú ügyfélkapcsolatba, 12 százalékuk pedig minősíti, értékeli is a kereskedőket a digitális platformokon keresztül. Azt gondolnánk, ez utóbbi kör, mely a fejlett technológiát ilyen gyakorlottan használja, csupa digitális bennszülöttből áll, pedig dehogy: többségük 30 és 50 év közötti vásárló, aki már felnőtt fejjel csöppent bele a digitális kánaánba.

A fogyasztók tehát egyre többet árulnak el magukról vásárlás közben, ami egyre tudatosabb hozzáállást követel tőlük a jövőben, de nem hanyagolható el a boltok felelőssége sem. Az ő dolguk, hogy ne csak a kényelemre, de a biztonságra is ügyeljenek, amikor vonzó digitális szolgáltatásokat fejlesztenek a vevők becsábítására. Úgy tűnik, az online vásárlás terjedése egyelőre nem annyira közlekedési probléma, mint inkább nemes kihívás a kereskedelmi szektor számára.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.