Az európai gazdaság fellendítésének ötlépcsős terve

Az európai gazdaság továbbra is igen gyenge lábakon áll. Az eurózóna növekedésének mértéke némileg meghaladja a néhány hónappal ezelőtti recesszióhoz közeli szintet, azonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) idei, illetve jövő évre szóló előrejelzése szerint a növekedés üteme alig lesz magasabb az egy százalékos szintnél.

Görögország kilépése az eurózónából most kisebb kárt okozna, mintha arra néhány évvel ezelőtt került volna sor. A görög válság okozta fertőzésveszéllyel leginkább érintett országok (Portugália, Spanyolország, Olaszország) a piac szemében most kevésbé sérülékenyek; az EU létrehozott egy mentőalapot, illetve az Európai Központi Bank (EKB) egy jelentős kötvényvásárlási programot indított el.

Európában a valódi kihívást a folyamatos stagnálás, illetve az jelenti, hogy az elöregedő népességű, túlterjeszkedő jóléti rendszerrel bíró államokban egyre rosszabb az államháztartások helyzete. A növekedés, a lehetőségek, a jólét és a pénzügyi stabilitás visszaállításához öt egymással összefüggő problémát kell megoldani.

Az első probléma a fiskális helyzetből adódik. A matematika egyszerűen leírja, mivel állunk szemben. A szociális kiadások finanszírozásához szükséges adókulcs mértékének ugyanannyinak kell lenni, mint a juttatásokban részesülők adófizetőkhöz viszonyított aránya szorozva az átlagos juttatás adózott jövedelemhez viszonyított arányával. Ezen képlet alapján állította az EKB elnöke, Mario Draghi, hogy az „európai szociális modell már nem létezik”. Túlságosan sok európai túl sok juttatást kap, eddig azonban a kormányok leginkább a homokba dugták a fejüket ez ügyben, és jelentős adósságot halmoztak fel amiatt, hogy elhalasztották a problémával való szembenézést. Már régóta esedékes lenne, hogy a szociális kiadások mértékét a valóban szükséges szintre állítsák be.

A második probléma gazdasági jellegű: az európai növekedés mértéke egyértelműen elmarad az amerikaitól, már évtizedek óta. Bár elméletileg az életszínvonal terén közeledést kellene látni, azonban Európa e téren legalább 30 százalékkal marad el az USA-tól. A magas adók és a jelentős szabályozási terhek gátolják a munkaerőpiacot és a potenciális új vállalkozások létrejöttét. A túlságosan bőkezű társadalombiztosítási juttatások nem ösztönzik a munkát, az új munkaerő felvételét, a beruházásokat és a növekedést. A krónikusan gyenge növekedés nem képes a kontinens munkanélküli és alulfoglalkoztatott fiataljai számára lehetőségeket felkínálni.

A harmadik problémát a bankválság jelenti. Európában a bankok mintegy 70 százalékos mértékben biztosítják az európai gazdaság számára a hiteleteket, szemben az USA 30 százalékos arányával. Sok európai bank azonban túlságosan eladósodott, és csak az állami mentőcsomagok biztosítják számára a likviditást.

A negyedik problémát a valutaválság okozza. Az euró sok kedvező hatása (az egyes országok árainak összehasonlíthatósága, alacsonyabb átváltási költségek, inflációs hitelesség) érdekében szükség volt a független monetáris politika és a rugalmas árfolyamrendszer feladására. A régiók közötti limitált transzferek és a korlátozott mértékű munkaerő-mobilitás miatt ez azonban azt jelenti, hogy a kontinens jóval kevésbé képes a különböző sokkoknak ellenállni az úgynevezett automatikus stabilizátorok révén.

Az utolsó problémát pedig az jelenti, hogy Európa súlyos kormányzási deficittel küzd. A polgárok egyre inkább kiábrándultak az elitből és a nemzetek feletti intézményekből, így az Európai Bizottságból, amely olyan szabályokat, szabályozásokat vet ki, amelyek a tagországok gazdasági érdekeivel és a szuverenitásával áll szembe.

Ezen problémák kezelése nem lesz egyszerű, azonban nem is lehetetlen. A fő kihívást a fiskális helyzet rendezése jelenti: Európa nem kerülheti el, hogy átalakítsa jóléti államait. Ennek felismerésével és az egymást erősítő politikák alkalmazásával a kontinens leküzdheti jelenlegi tompultságát.
A fokozatos fiskális konszolidációnak – az állami kiadások és az adók csökkentésének – kell állnia az erőfeszítések középpontjában. Ezt kellene kombinálni a súlyosan eladósodott országok kötelezettségei egy részének közösségiesítésével, valamint mérsékelt szintű adósságleírásokkal.
Mindeközben Európa bankjainak helyzetét gyorsan rendezni kellene felvásárlások vagy átmeneti átvételek, szanálások, eszközeladások révén. Emellett szükség van a munkaerőpiac rugalmasságát növelő és az új vállalkozások alapításának bürokratikus terheit csökkentő strukturális reformokra.

Végül, az eurózónának két, eltérő kategóriájú eurót kellene használnia, amely elképzelés mellett Allan Meltzer amerikai közgazdász érvelt. Ennek értelmében külön szabályokat dolgoznának ki arra, ha egy tagállamot „euró-B” kategóriába fokoznak le, vagy, ha az „euró-A” kategóriába emelnek fel. Ezzel a köztes megoldással – amely eurókilépés nélküli leértékelésnek nevezhető – elkerülhető lenne néhány problémája annak, ha egy ország kilépne az eurózónából.

Összességében ezek az intézkedések csökkentenék az államadósságot, illetve a kamatlábak szintjét, enyhítenék az adóterheket, és képessé tennék az országokat arra, hogy az életszínvonal vonatkozásában kevés áldozattal növeljék a versenyképességet, és Európát a fellendülés pályájára tegyék. Mostanáig az EU vezetői a könnyebb, de a legkevésbé produktív utat választották, és csak átmenetileg és részlegesen kezeltek egy adott problémát akkor, ha az már nagyon elfajult. A kedvezőbb gazdasági kilátások lehetőségének egy olyan csábító erőnek kell lennie, amely ugyanolyan típusú vezetési mód létrejöttét eredményezi, mint amely révén Európa újraépült a II. világháború romjain.

Copyright: Project Syndicate, 2015.
www.project-syndicate.org