Hiányzik a B terv

Amíg egy-egy vezetői pozíció eléréséhez olykor évtizedes, de mindenképpen sokéves kitartó munka kell, a bukás majdnem mindig viharos sebességgel jön. Ennek megfelelően a karrierépítésnek könyvtárnyi irodalma van, és tréningek sora igyekszik felkészíteni a becsvágyó menedzsereket a csúcstámadásra, de a kényszerű visszatérés keserveiről kevesen beszélnek. Pedig előbb-utóbb minden karrier megszakad, vagy legalábbis megbicsaklik. A korábban megszokott egymunkahelyes élet a múlté. A pálya ívét meredek emelkedések, zökkenők, taktikai szünetek jellemzik.

Egy kutatás szerint a vezetők zömének belső félelme a következő: kora délelőtt az egyterű iroda paravánnal elválasztott főnöki szekcióját halkan megközelíti egy ismerősnek tűnő alak. Ő a HR-es, aki kezét tördelve, már-már mentegetőzve mondja: „semmiképpen sem az ön hibája, s amúgy és voltaképpen elégedettek vagyunk a munkájával, de – hogy is mondjam? – anno véletlenül neveztük ki, most ki kell javítanunk ezt a hibát, így át kell adnia a helyét. Ugye megérti?” Majd így folytatja: „ez a kedves izmos férfi pedig segít összepakolni. Nem, inkább ne is nyúljon semmihez. A belépőkártyát most kérem, természetesen holnap már nem kell bejönnie. Kinyomtattam ezt a papírt, csak formaság, de ide kérek egy aláírást. És ide. Köszönöm. Puszi a kislányainak.”

Nem vagyok egy visszaélésszerű adatigénylő, de személyesmárka-tanácsadóként munkám során sportot űzök abból, hogy középvezetőtől felfelé mindenkit megkérdezek arról, van-e „B terve”. Váratlanul, előre megfontoltan, de nem aljas indokból: valójában arra vagyok kíváncsi, hogy tudja-e, mihez kezdene másnap, ha természeti katasztrófa vagy élezett fűnyíróban testesülő költségcsökkentési hullám okán megszűnne a munkahelye vagy a beosztása.

Tízből hatan felháborodnak, mintha éppen azt tudakoltam volna, járnak-e még a közértbe lopni. Ők azok, akik szerint ha bármi másban gondolkodnának, akkor már csupán e gondolatbűntől elveszítenék a fókuszt és ez rossz hatással lenne a teljesítményükre. Majdhogynem a kérdés is felháborítja őket.

Tízből ketten terelnek. Beszélnek az előttük álló kihívásokról és a bizalmon alapuló vállalati légkörről, aztán érveket sorolnak arra, miért lehetetlen, hogy ilyen rémregényes dolog velük megtörténjen. Ugyanennyien vannak azok, akik visszakérdeznek: mi az a „B terv”?

Rossz arány? Nem. Csalódott vagyok? Nem. Mert valójában tízből tízen elkezdnek foglalkozni a holnaputánnal. Ez pedig nem csak teoretikus „what if?” kérdéseket jelent, hanem praktikus lépésekre is késztet. Ilyen az évekkel korábban félbehagyott önéletrajz frissítése az időközben megszerzett új kompetenciákkal, szervezeti tagságokkal, esetleg tudományos fokozattal. Ilyen a vállalaton túli kapcsolati háló áttekintése, majd néhány találkozás megszervezése csak azért, hogy ha mozdulni kell, akkor legyen kihez fordulni. Sokkal könnyebb akkor kapcsolatba lépni egy rég nem látott ismerőssel, ha nem kiszolgáltatott helyzetben kell megtenni. Ilyen a személyes profilba vágó karrierhírek és állásajánlatok szemlézése, illetve egy könnyed gondolatkísérlet, hogy melyik iparág melyik vállalatának milyen beosztásában érezné méltónak a folytatást. Ilyen egy új fotó készítése vagy a személyes referenciáért kereshető szakemberek listájának végiggondolása. Ilyen a legközelebbi céges átszervezés során kísérlet mondjuk a munkaszerződés módosítására – hosszabb felmondási idővel, gálánsabb végkielégítés meghatározásával. Minősített esetben akár elkészülhet egy valamire való motivációs levél is.

A vállalatok többsége rendelkezik olyan eljárásrenddel, amely különféle hirtelen környezeti változások esetén eligazítást ad a teendőkről, a döntési szintekről, a döntésbe bevonandó személyekről, kommunikációs vagy jogi lépésekről. Ezeket a terveket időről időre frissítik, korszerűsítik.

A magától értetődő dolog az, hogy a céges működésért felelős vezetők igyekeznek megfelelni a válsághelyzet-kezelések első szabályának: békében is készülnek a (lehetséges) háborúra. Az érthetetlen pedig az, hogy ezzel a gondossággal saját érdekükben nem járnak el. Tudják: tízből hat felháborodik, kettő terel...