Meghalt Szingapúr atyja

Mindössze egy hely van Szingapúrban, ahol korlátozás nélkül lehet tüntetni a kormány politikája ellen: a Hong Lim Park egyik sarkán. Ezt a helyet jelölte ki a kormány arra, hogy az 5,5 milliós lakosság megemlékezzen a városállam alapítójának haláláról. Li Kuan Ju 91 éves korában hétfő hajnalban hunyt el, Li Hszien Lung miniszterelnök – Li fia – egyhetes gyászt rendelt el. Aztán pedig vélhetően minden megy tovább a maga útján: tüntetni továbbra is csak a Hong Lim park egyik sarkán lehet majd, rágógumizni, szemetelni, dohányozni pedig sehol.

Szingapúr pedig prosperál tovább, ahogy azt Li elképzelte és megteremtette vezetése 31 éve alatt. Ő volt az, aki levezényelte a városállam függetlenedését – előbb a brit gyarmati uralom alól, később Malajziától –, és ő volt az is, aki egy kizárólag bevándorlókból álló lakossággal rendelkező, jelentéktelen kikötővárosból megteremtette az illiberális demokrácia mintaállamát.

Maga Li kínai bevándorlók gyermekeként született Szingapúrban. A gyarmatról Cambridge-ig jutott el jogi tanulmányai során – a brit rendszer iránt érzett vonzalma később, ha felemás módon is, de megmutatkozott abban a politikai rendszerben, amelyet kiépített a kikötővárosban. Visszatérve, mindössze 31 évesen alapította meg a Népi Akció Pártját (PAP), amelynek élén 1959-ben került az autonóm Szingapúr élére. Innentől pedig megállíthatatlan volt – legyen szó a függetlenség kereteinek kialakításáról, a gazdasági prosperitás megteremtéséről, vagy saját maga és pártja hatalmának megszilárdításáról.

A három dolgot nehéz elkülöníteni egymástól, különösen azt követően, hogy 1965-ben a Malajziától is függetlenítette magát a város. A hatvanas évek politikai feszültségei vezettek például ahhoz, hogy Szingapúr máig a legtöbb pénzt költi a honvédelemre: jóllehet már semmilyen közvetlen fenyegetettség nem éri, tavaly is büdzséje ötödét szánta erre a célra, mellesleg a férfiaknak ma is kétéves kötelező katonai szolgálatot kell teljesíteniük.

A minden áron való stabilitást tartotta szem előtt Li akkor is, amikor – a választások brit rendszerének fenntartása mellett – erősen korlátozta a szabadságjogokat. A kommunisták és más szélsőségesnek tartott ellenzéki elnémítása deklarált cél, a sajtószabadságot is jelentősen korlátozza a PAP, amelyet gyakorlatilag képtelenség kiütni a hatalomból. Ennek eleme a dinasztiaalapítás – az idősödő és fokozatosan visszavonuló Li nyomdokain fia 2004 óta áll a városállam élén. A veterán politikus szerint ez nem nepotizmus, szimplán a „tehetség öröklődése”.

Li államfilozófiájának nem ez volt az egyetlen legendás megnyilvánulása. A választásokat elfogadta ugyan, bár nem volt meggyőződve arról, hogy az egy ember, egy szavat elv a legmegfelelőbb. Az sem zavarta, ha nem szeretik: Machiavellit idézve úgy látta, inkább féljék, mint szeressék.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szerették volna. Korrupció gyakorlatilag nem létezik az országban, amihez hozzájárulhat a kormánytagok és egyéb vezetők világszinten is kiemelkedő juttatása. A titok azonban nem itt van, hanem abban, ahogy Li vezényletével a négy „ázsiai tigris” egyikévé vált Szingapúr, ahol az egy főre jutó GDP-t 1965 óta 511 dollárról csaknem 78700 dollár fölé sikerült feltornázni. A semmiből kinőtt városállamban a GDP több mint 400 százalékát teszi ki a kereskedelem: itt működik a világ második legforgalmasabb kereskedelmi kikötője. A korrupció hiánya, a kedvező adózási környezet és a stabil pénzügyek pedig fontos befektetési célponttá teszik Szingapúrt, amely a negyedik legfontosabb pénzügyi központ.

A nagy kérdés az, Li félbehagyott munkáját utódai képesek lesznek-e kiteljesíteni. Az etnikumok és társadalmi rétegek közötti feszültségek, a szociális ellátórendszer sajátosságaiból eredő problémák megoldása ráadásul a 2011 óta „csupán” 60 százalékos többséggel kormányzó PAP-ra hárul. Amelynek mellékesen meg kell küzdenie azzal is, hogy a 21. században a szólásszabadság korlátozása jóval nagyobb kihívást jelent, mint ötven évvel ezelőtt.