Növekedés csökkenő energiával?

Bár a kőolaj árának prognosztizálásánál kellő óvatosság ajánlott, úgy tűnik, hogy az elmúlt év második felében beindult és napjainkra megfeleződött árfolyam nem az egyszeri, véletlen tényezők egybeesésének eredménye. Sokkal inkább a világgazdaság mélyében érlelődő és a válság után kibontakozó erőteljes innovációs folyamatok tartósnak ígérkező eredménye.

A fejlett országok növekedési és energiafelhasználási adatainak elemzése ugyanis arra utal, hogy a válság utáni visszaesett gazdasági teljesítményeket a legtöbb ország 2014-re legalább 10 százalékkal túlteljesítette, miközben az országok energiafelhasználása jelentősen csökkent. Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy történelmi fordulóponthoz érkeztünk: a fejlett országok a következő években csökkenő energiafelhasználás mellett növekednek alapvetően. Ez mindenképpen fordulat a modern gazdasági növekedés eddigi periódusaiban – ipari forradalom, tömeggyártás, infokommunikáció –, hiszen eltérő intenzitással, de a gazdasági növekedést az energiafelhasználás bővülése követte.

Ha tartósnak ígérkezik a fejlett országokban a válság utáni csökkenő energiafelhasználás, különösen pedig a kőolajigény trendje, akkor a globális keresleti-kínálati viszonyok alapvetően megváltozhatnak. Az átpolitizált és erősen monopolizált kőolajárak egyre inkább a szélesen értelmezett kitermelési költségekhez igazodnak majd. Nagyon valószínű, hogy az energiafelhasználás hatékonysága jobban fog javulni, mint amekkora energiaigény- a GDP volumen növekedéséből adódna.

Aligha vitatható, hogy a „növekedés energiatöbblet nélkül” időszak valóra válásában a felgyorsult innovációnak, különösen pedig az energiafelhasználásra kifejtett hatása meghatározó jelentőségű, amely a GDP-ben az hozzáadott érték gyors aránynövekedésében valósul meg. A tapasztalatok szerint az innováció a forrásoldalon és a felhasználási oldalon jelentkezett, de a meghatározó fordulat a felhasználás vonatkozásában jelentkezik. A forrásoldali innováció hatásként a meghatározó jelentőségű energiaforrások, különösen pedig a szénhidrogénforrások nem várt bővülése következett be.

A válság előtti időszakban a mértékadó nemzetközi prognózisok a kőolaj élettartamát, adott fogyasztási szint mellett 30-35 évre tették, hangsúlyozva, hogy a fogyasztási növekmények rendre meghaladják a feltárt új források bővülését. Ma már a bizonyított készleteket is 60-70 évre becsülik, a reménybeli forrásokat pedig közel 200 évre. A földgáz esetében a kőolajénál jóval nagyobb, mintegy 250 évre elegendő forrásokat valószínűsítenek. A jövőbeni kilátásokat tovább erősíti a megújuló energiaforrások gyorsan javuló versenyképessége. A fejlett országokban kibontakozó „növekedés, csökkenő energiafelhasználással” trend és a készletek megtöbbszöröződése a „szűkösség” fenyegető veszélyét lényegében egy időre levette a napirendről, márpedig a szűkösség, mint olyan, nagy szerepet játszott az ellátásbiztonság politikailag feltupírozott szerepében és a kialakult monopolizáltságból fakadó kényszerekben. A napi és a távlatos energiapolitikában ez úgy jelentkezett, hogy az energiapolitika 3 követelményét – racionalitás, környezet, ellátásbiztonság – ez utóbbi rendre fölülírta a racionalitás és a környezet szempontjait.

Nem nehéz belátni, hogy a fejlett országokban körvonalazódó növekedés-energiaszükséglet viszony alapvető jelentőségű lehet a legalább 2/3-os importkitettségű Magyarország számára is. Bár a fejlett országokban kibontakozó új trendek nálunk is érvényesülnek – a rendszerváltás óta energiafelhasználásunk 1350 petajoule-ról 960-ra csökkent –, tévedés lenne azt remélni, hogy az energia „leértékelődése” javítja a hazai gazdaság jövőbeni kilátásait. A természeti korlátok miatt szegényes hazai energia és nyersanyag-készletek hatása ugyan gyengült, de a legfrissebb nemzetközi felmérések azt jelzik, hogy a növekedést meghatározó „kiművelt emberfők” tekintetében a komparatív hátrányunk legalább olyan súlyos és növekvő, mint az energia esetében.