Az egyenlőtlenség bumerángja

Furcsa világban élünk. A politikusok egymás ellen harcolnak, aztán amelyik párt a sorsdöntő pillanatban nyer, az kormányozhat, és a győzelem után azt csinál, amit akar. Joga van hozzá. A választók bizalmából néha túl nagy is. Aztán a kormányzás néha furcsa eredményeket hoz. Közben Magyarország mellett elhúznak a vetélytársak. Vagyis a kormányzás nem úgy sikerült, ahogy ígérték. De azért erőltetik tovább. Az elmúlt 20-25 évben többször lehetett olyan érzésünk, hogy valamit tenni kellene az önfejű, senkire nem hallgató hatalmi elittel. Aztán általában nem történt semmi, a választások után minden kezdődött elölről. Furcsa, nem? Ahogy a Bourbonokról mondták, semmit nem tanultak, és semmit sem felejtettek. A rossz gyakorlat – egy-két szerencsés évet, néhány jó reformot kivéve – folytatódott.

Az így elvesztegetett évek nem hozhatók helyre könnyedén. A rossz kormányzásnak ára van. Lemaradás, elszegényedés, kiábrándulás, fásult emberek. Nem egy győzelemre esélyes felállás ez. Pedig lehetne másként is. Gondolkodó, együttműködő, önkritikus hozzáállással – egy kritikákra nyitott kormány talán tudna változtatni. Ha nem zárná ki annak lehetőségét, hogy tévedett.

Szerdán volt A tőke a 21. században című könyv bemutatója. Ismert közgazdászok, szociológusok elemezték a 700 oldalas mű nyomán, hogy mit jelent a gazdaságban és a társadalomban a növekvő egyenlőtlenség? Meddig ösztönző és mikortól káros? Thomas Piketty, a könyv szerzője valóságos sztárrá vált külföldön. Nemcsak a több mint 2 milliós eladott példányszám bizonyítja ezt, de a francia közgazdász hirtelen a világ 100 legbefolyásosabb embere között találta magát a Time magazin összeállításában, Ferenc pápa és Barack Obama társaságában. Az angol Prospect magazin olvasói a világ gondolkodóiról szavaztak. Azok jöhettek szóba, akik a világ nagy problémáira keresik a megoldást. Itt Piketty az első tíz közé került. Olyan témáról írt heves vitákat kiváltó, gondolkodásra késztető művet, ami foglalkoztatja az embereket. Sok országban vitatkoznak arról, mit lehet kezdeni a növekvő egyenlőtlenséggel? Egyre több közgazdász, társadalomtudós mutat rá, hogy e jelenség egy bizonyos szint fölött inkább árt, társadalmi feszültséget szít, akadályozza a növekedést. Tehát itt az idő a gondolkodásra.

Magyarországon az elszegényedéssel idáig főleg szociológusok foglalkoztak. A könyvbemutatóhoz kapcsolódó konferencián kiderült, hogy a téma már nemcsak társadalmi probléma, hanem versenyképességet rontó tényező. Amikor az egykulcsos személyi jövedelemadót bevezették, azaz a jól keresők adóját csökkentették, az volt a ki is mondott cél, hogy a változások nyertesei a több jövedelmet majd nagyobb fogyasztásra vagy még inkább beruházásra költik, így teremtve munkahelyet az adóváltozások veszteseinek. Ez nem jött be. Azóta kiderült, és az Európai Bizottság szakértői jelentésükben le is írták, hogy Magyarországon az egyenlőtlenség 2008-2013 között feltűnően megugrott. Igaz, a drasztikus változást csak az adórendszer átalakítása nem indokolt volna. Ehhez még az is kellett, hogy megváltozott a segélyezési rendszer, és az állami jövedelmi transzferek sem maradtak a régiek. Vagyis: a válság terheit a szegények viselték és viselik azóta is. Bár több mutatóban elérte már a magyar gazdaság a válság előtti szintet, fogyasztásban úgy tíz százalékkal alatta van.

Thomas Piketty kétszáz év statisztikáját elemezve írta meg könyvét. A magyar politikusoknak elég lenne az elmúlt 25 évet áttekinteniük. Vagy legalább a válságtól kezdődő időszakot, hogy kiderüljön, mit kellett volna másként csinálni, mit lehet és kell másként tenni. Nem bűn a váltás, ha valami a gyakorlatban nem úgy működik, ahogy azt elképzelték. Sőt, az az igazi bűn, ha valami nem működik, de kitalálói ragaszkodnak hozzá, minden áron. Ez a „minden ár” túl magas. Több millió ember elszegényedésébe kerül Magyarországon. Most. A jövőben azonban még nagyobb lehet a költség. Növekedési, versenyképességi veszteség a következmény. És még több elszegényedő ember. Megéri?