Az új kínai norma

Ebben az időszakban minden évben a kínai kormányzat egy nagyobb konferenciát szervez – az Államtanács hivatalos think tankje, a Fejlesztési Kutatási Központ finanszírozásával –, amelyen vezető kínai tisztviselők, nagyobb kínai és nyugati cégek vezérigazgatói, nemzetközi szervezetek képviselő és kutatók vesznek részt. Ez a Kínai Fejlesztési Fórum (CDF), amelyet az éves Országos Népi Gyűlés után rendeznek meg. Az eseményen többek között a kínai pénzügyminiszter és a jegybankelnök ismerteteti a pekingi vezetés által képviselt irányvonalat. Ezt követően a nyugati üzletemberek és szakértők mondják el észrevételeiket a kínai állásponttal kapcsolatban, illetve Li Ko-csiang kormányfőnek is kérdéseket lehet feltenni.
Már több mint egy évtizede veszek részt ezen a fórumon, de a mostani szerintem lényegesen különbözött az előzőektől. A lényegi különbség az volt, hogy Peking hivatalosan elismerte, az éves GDP-növekedés üteme folyamatosan csökkent az elmúlt három évtized átlagát jelentő közel 10 százalékos szintről. A hivatalos becslés szerint a GDP 7,4 százalékkal nőtt 2014-ben, és a növekedési ráta valószínűleg idén 7 százalékra esik. A Fejlesztési Kutató Központ részletes számításai szerint a bővülési ütem tovább fog lassulni, és az évtized végére mintegy 6 százalékra csökken a növekedési ráta.

Gyakorlatilag az összes kínai tisztviselő úgy beszélt a gazdasági növekedés lassulásáról, mint az ország „új normájáról”. Úgy tűnik, megbékéltek a lassabb ütemű növekedéssel, amely kezdetben megdöbbentette őket, miután akkor még azzal érveltek, hogy gyors ütemű növekedésre van szükség ahhoz, hogy a foglalkoztatás meglévő szintjét fenntartsák és elkerüljék a zavargásokat. Úgy tűnik, megértették, hogy a lassabb növekedés nem eredményez majd munkanélküliséget, miután mindez az exportorientált nehézipari termelésből a szolgáltató ipar megnövekedett termelésére történő strukturális átalakulás kísérő jelensége, amely több munkaerőt követel meg ugyanazon érték előállításához.

Az erősebb GDP-növekedés mindamellett továbbra is szükséges, miután Kína még mindig egy viszonylag alacsony jövedelmű országnak számít, jelentős mértékű szegénységgel. Habár az összesített reál GDP alapján Kínát csak az Egyesült Államok előzi meg (vásárlóerő-paritáson számolva pedig talán le is hagyja az USA-t), azonban az egy főre jutó kínai GDP mintegy 7 ezer dollár, ami csak az amerikai szint 15 százalékának felel meg. Emellett a fogyasztás mértéke alacsony szintű, csupán a GDP mintegy 50 százalékát teszi ki, ha az állami költekezést is beleszámítjuk, és csak 35 százalék, ha csak a háztartások költéseit vesszük figyelembe. Ez azt jelenti, hogy Kínának még sokat kell tennie ahhoz, hogy a vezetés elérje célját, és az ország „modern, prosperáló társadalommá” váljon.

A kínaiak tudják, hogy „az új norma” szükségessé teszi azt, hogy a növekedési stratégiájukban a termelés által húzott növekedés helyett az innováció hajtotta növekedés felé tolódjanak el a hangsúlyok. Az azonban nem világos, hogy miként lehet elérni ezt a növekedést az innovációban. Miközben a kínai tisztviselők bíznak a piacban, Kína nem rendelkezik azzal a kockázati tőkével és azzal a finanszírozási móddal, amely az USA-ban segíti az innovációt.

Sok más gazdasági probléma is felmerül. A Kínai Fejlesztési Fórumon a szakértők elismerték, hogy a legnagyobb kockázat a pénzügyi szektorral kapcsolatban merül fel, különösen amiatt, hogy a helyi kormányzatok jelentős adósságot halmoztak fel.

A környezetvédelmi problémák egy másik jelentős gondot jelentenek a jelenlegi kínai életszínvonal szempontjából. Ezek megoldása azonban egy lehetséges módját nyújthatja a GDP növelésének, ha a kereslet jelentősen csökken. Kína elismeri, hogy a levegő és a víz szennyezettsége gondot jelent, és a lakosság egészségét is károsítja. A környezeti károk kezelését célzó állami kiadások jelentős forrásokat tudnak felszívni, ha a keresleti oldal gyengesége súlyosbítja a kínálati oldal várható lejtmenetét.

Továbbá, az állami vállalatok igen gyenge teljesítménye – amelyek továbbra is nagy szerepet játszanak a nehéziparban és néhány szolgáltató szektorban – jelentősen fékezik a növekedést. Habár a hivatalos politikai célkitűzés szerint csökkenteni kell ezeknek a cégeknek a szerepét, hogy a „piac befolyásolhassa döntően a források allokációját”, a vállalatok felszámolása nehézkesnek bizonyul, miután jelentős politikai támogatottsággal bírnak a Kínai Kommunista Pártban.

Természetesen számos kérdést a szőnyeg alá söpörtek és nem vitatták meg az idei fórumon. Nem volt szó arról, hogy megtorpant volna Hszi Csin-ping államfő antikorrupciós kampánya, bár néhány magánbeszélgetésből az derült ki, hogy a kampány csúszásokat eredményezett a döntéshozatalban, amely árt a termelékenységnek és a növekedésnek.

Emellett nem vitatták meg a nyugati technológiát ellopó kínai kibertevékenységről sem. Amikor ez a kérdés tavaly felmerült, a kormányfő tagadta, hogy a kínai cégek ilyen tevékenységet folytatnának, azonban megjegyezte, hogy hazai cégeket is meghekkeltek Kínából induló támadások. Továbbá nem volt téma az sem, hogy Kína katonai akciót indíthat a Kelet- és Dél-kínai-tenger térségére vonatkozó területi követelésekkel kapcsolatban.

Az ilyen rendezvények, mint a Kínai Fejlesztési Fórum hasznos betekintést adhatnak egy olyan országba, amelynek fontossága a globális gazdaság szempontjából továbbra is nő, és a gazdaság jelenlegi lassulása egy új norma felé az ilyen betekintést engedő alkalmakat még fontosabbá teszik.

Copyright: Project Syndicate, 2015.
www.project-syndicate.org