Ez nálunk elképzelhetetlen

Nyílt levelet írt 103 cégvezető azért, hogy a választások után ne legyen irányváltás az országban. Egy ilyen változás elriasztaná a beruházókat, veszélybe kerülnének a munkahelyek, vagyis a gazdasági növekedés. Az aláírók szerint ugyanis jó irányba halad az ország. A gazdaságpolitika központi eleme a társasági adó folyamatos csökkentése, most 20 százaléknál tart. Ha új kormány jönne, mindez megváltozna.

Húszszázalékos társasági adó? Ha másból nem, ebből kitalálhatja az olvasó, nem Magyarországon történt ez az eset. Nagy-Britanniában gondolták úgy a nagyvállalati vezetők, hogy jó egy hónappal a választások előtt összefognak, és a nyilvánosság elé lépve kifejtik véleményüket, miért támogatják a jelenlegi konzervatív politikát. Érthető, ha egy üzletember örül az adócsökkentésnek, és az is, ha a másik esélyes párt programját megismerve inkább a jelenlegit támogatná. A Munkáspárt ugyanis – bár a nyílt levélben nincs névvel megjelölve – azt ígérte, ha kormányra kerülnének a május 7-i választáson, a nagyvállalkozókat sújtaná többletterhekkel. Így például 50 százalékra emelné az évi 150 ezer fontnál többet keresők személyijövedelemadó-kulcsát, a kétmillió fontnál nagyobb értékű ingatlanokra pedig külön luxusadót vetne ki. És a társasági adót is növelné, 21 százalékra.

Hogy miért idéztem ilyen hosszan ezt a magyar szempontból egyébként nem túl lényeges eseményt? Talán azért, mert amint ezt olvastam, rögtön arra gondoltam, ez nálunk nem történhetett volna meg. Több okból sem. A magyar üzletemberek – most tekintsünk el a politikai lojalitásból hasznot húzóktól – ugyanis irtóznak a politikától. És tartanak is tőle. Még jól felfogott érdekűkben is ritkán bírálnak nyilvánosan, jó esetben a szakmai szervezetek mondják el véleményüket. Ők is csak a legvégső esetben és nagyon óvatosan. Nálunk ugyanis tartja magát az a nézet, hogy a kormányzatnak és az üzleti szférának jóban kell egymással lenni, mert az együttműködésük hozhat hasznot mindkét oldalnak. Ez igaz lehet. Csakhogy a jó kapcsolatot sokszor úgy értelmezik – mindkét oldalon –, hogy nem szabad a kormányt kritizálni, mert megsértődik, és visszavág.

Na, bumm, és mi van akkor, ha néhány miniszter, vagy éppen egy miniszterelnök megsértődik? Egy világos szabályok alapján jól működő országban semmi. Nem attól függ egy-egy vállalat, vagy netán ágazat boldogulása, milyen viszonyban van az aktuális kormánnyal. Attól, hogy cégvezetők nyilvánosan is véleményt mondanak, nem kiáltják ki őket a haza ellenségének. Máshol nem. Nálunk azonban ez is előfordulhat. Sokszor nehéz pontosan tetten érni, de egy-egy nyilvános kormánykritizáló vélemény után megfagy a levegő a bíráló körül. Vagy még az sem, csak azt veszi észre, hogy valahogy minden nehezebbé válik számára. A korábbi „illetékesek” nem hívják vissza, a tendereken nem nyer. Talán éppen azért, mert a „másik” táborba, az ellenségek közé sorolták be hirtelen. Azt is, aki egyébként soha nem politizált.

Lehet, hogy mindez csak képzelgés, üldözési mánia? Lehet, bár éppen Simicska Lajos esete támasztja alá, hogy még a korábban nagyon közeli barát is csúnyán megjárhatja, ha egyszer szembefordul korábbi, és most hatalmon lévő elvbarátjával. Simicska nem tartozik a tipikus vállalkozók körébe. Az ő üstökösszerű felemelkedésében a politikai kapcsolatok játszották a főszerepet, akárcsak a felcsúti polgármester legújabb kori üzleti tündöklésében. Egy „átlag” vállalkozónak, aki saját erejéből, saját teljesítményéből nőtt nagyra, s nem is üzletel a közszférával, nincs mitől tartania.

Ez így van. Elvben, legalábbis. És mégis… Egyre több neves üzletember választja inkább a hallgatást. Legfeljebb a névnélküli felmérésekből derül ki, hogy a magyar cégvezetők csalódottak, bizonytalanok, és inkább csak saját magukban bíznak. Ilyen klímában az sem képzelhető el, hogy majd százan összefognak, s nyílt petíciót aláírnak. Százan? Ötvenen sem. Aláírni? Na, ennek meg különösen rossz mellékzöngéje van nálunk. Már ez is szinte politikai akciónak minősül – látatlanul is –, és nehéz elhitetni, hogy egy ilyen kiállás csakis szakmai, üzleti érdekek alapján történik, s nincs benne politika. Ha csak a saját zsebünk, vállalatunk féltése nem számít annak.