Minden bizonnyal nem fog sikerülni a kormánynak, hogy 30 százalékra növelje az ipari termelés arányát a GDP-n belül 2020-ra, ám ezt valószínűleg kevesen sajnálják majd. Utoljára a rendszerváltáskor volt ennyire magas az ipar részesedése a gazdaság teljesítményéből (a nyolcvanas években még a 40 százalékot karcolta), de azóta komoly átalakuláson és fejlődésen ment keresztül a magyar gazdaság. Sokat csökkent a mezőgazdaság súlya is az ipar mellett, miközben a szolgáltatások szerepe hosszú távon dinamikusan növekedett. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen a fejletté válás során minden ország ugyanezt az utat járja be.
A világgazdasági válság óta azonban a magyarországi folyamatok a trend megfordulását mutatták. Az autógyárak betelepülésének köszönhetően dinamikus bővülést láthattunk a feldolgozóiparban, ezzel pedig folyamatosan nőtt az ipar súlya (ezen belül pedig az autógyáraké, mert más húzóereje nem igazán volt a növekedésnek). Ez sokak szerint azért történhetett meg, mert a szolgáltató szektor a válság után különadók formájában kapott olyan pofonokat, amelyekből csak mostanra tudott talpra (vagy fél lábra) állni.
A termelés idén nyári döccenője persze nem jelenti azt, hogy majd megáll az ipar súlyának növekedése. Ilyenkor egy időre leállnak az autógyárak, amelyek a feldolgozóipar közel egyharmadát adják. A következő időszakban azonban már aligha tud túlságosan gyorsan nőni az ipar, miután a kapacitásbővítés ideje, úgy tűnik, véget ért az autógyáraknál. Új nagyberuházásoknak pedig egyelőre se hírük, se hamvuk.
Miután a mezőgazdaság és az építőipar részaránya már csekély, csak egyetlen módja lenne a 30 százalékos ipari arány elérésének: ha az ipar dinamikáját a következő években alulmúlná a gazdaságnak még ma is közel a kétharmadát adó szolgáltatások bővülése. Ez pedig még sikerülhet is, ha továbbra sem lazítanak a leginkább válságálló és a fejlődés alapjának tekinthető szolgáltató szektort szorító nadrágszíjon.
