A fenntarthatóság felé
A tavalyi meglepetésszerűen kedvező – és az Európai Unió élmezőnyébe tartozó – gazdasági növekedési évet követően felerősödtek a viták, hogy a hazai gazdaság teljesítményét mennyiben határozzák meg egyedi tényezők, így azok kifutásával milyen növekedésre lehet számítani, mekkora lehet a potenciális növekedési ráta, lehet-e azon javítani, vagyis összességében fenntartható-e a növekedés.
Tény, hogy a 2014-es gazdasági növekedést több egyszeri tényező kedvező együttállása is támogatta, míg az idei évi ütem már lassulást mutat a tavalyihoz képest. Jövőre pedig a széles körű konszenzus szerint a 2007–2013-as EU-s költségvetési ciklus lezárását követően elkerülhetetlen a további lassulás az uniós források átmeneti visszaesése miatt. 2017-ben ugyanakkor a várhatóan felfutó 2014–2020-as uniós támogatások újra élénkíthetik a hazai gazdaságot, így felmerül a kérdés, hogy az eddigi növekedés volt átmeneti, vagy a várható lassulás lesz az.
A mezőgazdaság hektikus alakulása szintén hozzájárul az átmeneti gyorsulásokhoz és lassulásokhoz. A 2014-es évet részben az egyes mezőgazdasági termények rekordtermése támogatta, az idei hőhullám – remélhetőleg egyszeri – hatása ezzel szemben rontotta a növekedési kilátásokat. A mezőgazdaság visszahúzó hatása nélkül a GDP növekedése kényelmesen meghaladhatná a 3 százalékot 2015-ben, ami a régiós versenyben sem lenne szégyellnivaló.
Felmerül az a kérdés is, hogy a GDP 6 százalékát bőven meghaladó idei EU-s támogatás kifizetése vajon gyorsabb bővülést indokolna-e, és hogy enélkül valóban vérszegény lenne-e a növekedés. Ez a leegyszerűsítés azonban elfedi azt, hogy a támogatások nem kis része az importot növeli: a lehívások jó része az EU-támogatások kedvezőtlen szerkezete miatt egyáltalán nem vagy nem tartósan támogatja a növekedést, valamint az éves alapú gazdasági növekedést az előző évhez viszonyított támogatások növekedése befolyásolja. A bővülés persze lehetne gyorsabb is, ezt azonban korlátozza, hogy a hazai gazdaság szereplői még mindig mérlegkiigazítási üzemmódban működnek.
Ez abból fakad, hogy az előző évtizedben fenntarthatatlan mértékben elszaladt a hazai szereplők adósságállománya. Mivel ehhez nem állt rendelkezésre megfelelő hazai forrás, elkerülhetetlen volt a devizahitelek – mint külső forrás – megjelenése. A mérlegkiigazítás így a válság első éveiben létfontosságú volt, amely azonban feltehetőleg már igen előrehaladott állapotba került, amit az is tükröz, hogy a háztartások nettó pénzügyi vagyona történelmi csúcsra emelkedett – meghaladja a régiós átlagot –, valamint a bankok hitel-betét mutatója is 100 százalék alá süllyedt. A reálbérek és a foglalkoztatás növekedése mellett a devizahitelek rendezése mérsékelheti a háztartások óvatossági megtakarítási megfontolásait, így a következő években a többlet-reáljövedelem egyre nagyobb hányadát fordíthatják fogyasztásra, beruházásokra. A reálbérek növekedését a személyi jövedelemadó további csökkenése, a lakossági beruházások élénkülését a tartósan alacsony kamatkörnyezet, valamint a lakásáfa csökkentése is támogathatja.
A külső finanszírozási képesség az idei várható rekordértéke után kissé csökkenhet, de tartósan magas maradhat, ami hozzájárul a nettó és bruttó külső adósság igen gyors mérséklődéséhez, az évized végére pedig hazánk nettó hitelezővé válhat, ami példa nélküli, radikális változás lenne a haza gazdaság történetében. Így nem csupán a sérülékenység csökken, hanem a forint is a menedékdevizák közé tartozhatna.
Igen kedvező folyamatok látszanak az államháztartás egyenlegével kapcsolatban is. Az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2015 harmadik negyedévében a GDP 0,8 százalékát tette ki, ennek köszönhetően az egy évre visszatekintő finanszírozási igény 0,6 százalék volt. Mind a harmadik negyedévben elért többlet, mind a négy negyedéves kumulált rendkívül alacsony finanszírozási igény rekordnak tekinthető. Mivel az első három negyedévben mindössze 0,2 százalékos GDP-arányos hiány keletkezett, igen nagy a valószínűsége, hogy idén a tényleges költségvetési hiány messze elmarad a tervezett 2,4 százaléktól.
A deficit negyedik negyedéves jelentős megugrása mellett is jóval 2 százalék alatti hiányra számítunk. Az igen kedvező bázis, valamint a folyamatok – növekvő adóbevételek, csökkenő kamatkiadások – várható folytatódása miatt a következő években jelentős mozgástér keletkezhet további adócsökkentésekhez, amelyek támogathatják a középtávú növekedést, egyes szektoradók csökkentése pedig javíthatja az üzleti bizalmat, beruházási hajlandóságot is. Mindezt a hiány romlása nélkül.
A csökkenő külső adósság, a mérséklődő sérülékenység, a kedvező államháztartási folyamatok végül a hazai adósság felminősítéséhez vezethetnek, ami tovább csökkentheti a kockázati felárakat, így a kamatkörnyezet is tartósan alacsony maradhat. Bizakodhatunk, hiszen már jelen vannak a magyar gazdaság növekedését fenntarthatóvá tevő tényezők.
Év végi cikksorozatunkban neves közgazdászok írtak arról, hogy milyen teljesítményt várnak az előttünk álló években a magyar gazdaságtól. A héten Kovács Árpád (megjelent a Világgazdaság december 14-i számában), Török Zoltán (VG, december 15.), Inotai András (VG, december 16), Vértes András (VG, december 17) és Suppan Gergely írásait közöltük. E témáról szól a Világgazdaság évindító konferenciája is (Vg.hu/konferencia).
