Lakástámogatási álmok
A kormány drasztikusan, mondhatni, nagyvonalúan belenyúlt a lakástámogatási rendszerbe. Az improvizatívnak tűnő módosítás hatalmas mértékűre emelt egyes kedvezményeket. A lakástámogatás állami ajándék a lakhatáshoz, vagyonosodáshoz. Ez bizonyos határig jogos lehet, ha a lakásárak sokak jövedelméhez képest túl magasak. A mai mérték azonban önmagában és a hozzáférő kör rászorultságát tekintve is túlzott.
Lehet, hogy magukat a megfogalmazott célokat – az építőipar fellendítését, a többgyerekesek (szelektív) lakáshoz juttatása – el lehet érni az intézkedésekkel, de ennek nagy ára van. Az új lakások megszerzésének a használtlakás-vásárlást messze meghaladó támogatása minden tapasztalat szerint ahhoz vezet, hogy az új lakások ára növekszik. Ez torzítja a lakáspiacot, egyben nehezíti a családok továbblépését nagyobb új lakásba, hiszen a vártnál kevesebbet kapnak használt lakásukért.
Azoknak, akik saját lakást nem tudnak venni, a lakbér (és a lakhatási költségek) támogatása lehet a megoldás. Magyarországon már a 80-as évek óta csökken a bérlakásszektor: 2014-ben ez 8 százalék volt, jóval lemaradva a 30 százalékos európai átlag alatt volt. Ezek nem szolgálnak szociális célokat. Aki bérbeadás céljából fektet lakásba, az legalább annyit szeretne keresni, mint ha megtakarításban tartaná a pénzét, a bérlakás nem olcsó, csak támogatással elérhető e rétegnek.
Ha egy rendszer ilyen nagy mértékben megváltozik, az a társadalmat nyertesekre és vesztesekre osztja. Vesztes, aki nem felel meg a feltételeknek, de az is, aki túl van lakáshelyzete rendezésén. Verheti a frissen vakolt falba a fejét. Az új és a használt lakás támogatása közti különbség célja az építés ösztönzése, viszont káros következménye a mesterséges forgalomra csábítás, az új mértékek mellett vonzóbbá válik csak a támogatásért másik lakást venni.
Az állami terhekről nem tudok semmit, de úgy tűnik, más sem: a Nemzetgazdasági Minisztérium dokumentumai között nem érdemes tallózni. A kamattámogatások egy része pedig a folyósítástól 25 évig terheli a büdzsét. A családok otthonteremtési kedvezményét (az úgynevezett CSOK-ot) véve alapul: ha a célul megjelölt százezer lakásnak csak ötödét veszik meg, építik fel három- vagy többgyerekesek, az százmilliárdos kiadás a büdzsének.
Öt oldalon sorolja a rendelet a CSOK feltételeit. Világos-e a kedvezményre pályázóknak minden megkötés? Vállalniuk kell például, hogy tíz évig a kedvezménnyel megszerzett lakásban maradnak, a támogatott ingatlant semmilyen más célra nem hasznosíthatják. Ha elválnak a házastársak, csak akkor nem kell visszafizetni a kedvezményt, ha valamennyi „kedvezményezett” gyerek továbbra is a kedvezménnyel megszerzett lakásban élő házastársnál marad. Biztos, hogy a család szempontjából ez a legjobb?
A három gyerek vállalásával szörnyű pénzügyi kockázat, ha nem vagy pedig határidőn túl születnek meg a gyerekek. A harmadik gyerek kiemelt „célja” miatt csak az ő hiánya 7,4 millió forint és annak kamatainak a visszafizetési kötelezettségét vonja magávl. Fizikai és lelki tortúrát vállalva, a gyermek(ek) megszületésének egészségügyi ellehetetlenülését kell igazolni a fiataloknak ahhoz, hogy a CSOK visszafizetését elkerüljék.
A kamattámogatási rendszerben a legnyomasztóbb az állam számára a háromgyerekesek 25 éves kamattámogatása. Ez a rendszer – még ha a kedvezmény rendszere normalizálódik is – 25 évre befagy, terhelve az államot és ezzel az adófizetőket. (Idősebbek emlékeznek az 1990-ben botrányok közt megszűnt 3 százalékos kamatú hitelekre.)
Torz rendszer az, amikor a támogatott hitelkamatok a betéti kamatok alatt vannak, a hitelfelvevő a legkevésbé sem érdekelt abban, hogy a saját pénzét is bevesse, hiszen nem elképzelhetetlen, hogy 25 éves távon a betéti kamatok akár nettó módon is meghaladják a három százalékot.
(A kedvezményes hitelnél megint irreális a különbség, a háromgyerekes családok 25, a kevesebb gyerekesek öt évig kapnak más-más konstrukciójú kamattámogatást.)
Gúzsba kötik a bankokat is: diktálják a kamatot, a bírálati díjat és a lejáratot is. Ez a kamatok tekintetében önmagában érthető az állami kamattámogatás miatt. A bank oldaláról józanul elfogadhatatlan, hogy az amúgy is referenciakamathoz kötött kamatot 25 éves hitelnél a bank öt évig nem változtathatja. A banki mérlegelésben összecsap az igénylők nagy nyomása, a megtartására törekvés és az ügyfélkockázatok nagy mértéke. Már indul is a verseny az ügyfélért.
A jó szándékkal szemben súlyos veszélyek, feltáratlan kockázatok kerülnek a mérleg másik serpenyőjébe. Elmegy sok állami pénz, még az sem zárható ki, hogy az új lakók számottevő része keserves bonyodalmakba keveri magát, mert a kockázatokra nem figyelmeztették. A dolog máris el van szúrva, akár megmarad a rendszer, akár gyorsan módosítják. Ha marad, akkor működése tesz tönkre sok mindent, ha visszavonják, a lakásra vágyók becsapottnak érzik magukat. Csak átgondolt, komplex lakáspolitika oldhatná meg ezt a zűrzavart.
