Amikor a háztartások anyagi helyzetéről beszélünk, számos mutató elő szokott kerülni, de van egy, amelyet jellemzően csak az angolszász országok használnak. Ez az úgynevezett Nélkülözés Index (Misery Index), amelyet Arthur Okun amerikai közgazdász alkotott meg. Az ő nevével összefüggésben leginkább Okun törvényét szokták emlegetni, ami a munkanélküliségi ráta és a GDP-növekedés közötti kapcsolatot vizsgálja. Nagyjából hasonló témakört fed le a Nélkülözés Index (NI) is.
[caption id="" align="aligncenter" width="500"]
Kép: Shutterstock[/caption]
A mutató segít meghatározni, hogy az átlagos állampolgár milyen gazdasági helyzetben lehet. Az indikátor csupán két komponensből áll: a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi rátából és az éves bázisú inflációs mutatóból. Az index 1976-ban lett igazán felkapott, amikor Jimmy Carter ennek felhasználásával mutatott rá az akkori amerikai elnök, Gerald Ford problémásnak tekintett gazdaságpolitikájára. Az Egyesült Államok nélkülözési indexe 1975-ben érte el a második legmagasabb értékét (17,68 százalék), ennél csak 1980-ban volt nagyobb a nélkülözés (20,76 százalék), legalábbis amióta az indikátort számolják.
Van a mutatónak egy szofisztikáltabb változata is, amely az a hitelkamatok és a munkanélküliségi ráta összegéből levonja az egy főre jutó GDP-növekedést. Ezt Robert Barro amerikai közgazdász alkotta meg. Ezt a verziót alkalmazza a Cato Institute, amelynek a 2016. évre vonatkozó rangsorában a legrosszabb helyet Venezuela foglalja el, ahol az NI 573,4 százalékos értéken áll, míg a második helyezett Argentína „csupán” 83,8 százalékot ért el. Összesen 59 országot mértek fel, és ezek közül az 52. helyen áll Magyarország, vagyis a legjobb országok között található, itt az egyik legkisebb az index a maga 6,2 százalékával.
A továbbiakban visszatérek az Okun által használt koncepcióhoz, amely így is kellő pontossággal világít rá a háztartások anyagi helyzetére és a gazdaság általános állapotára. Habár az inflációra vonatkozóan 1960 óta van adatsor, a munkanélküliségi ráta tekintetében 1998 a kiinduló időpont a KSH adatbázisában. Egyben ez az év tekinthető a rekordernek is a mutató történetében a maga 22,1 százalékával. Ekkor a 7,8 százalékos 14,3 százalékos inflációval párosult. Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy ekkor volt a legrosszabb helyzetben a magyar lakosság és gazdaság. Bár 1998 előtt nincsenek megbízható munkanélküliségi adataink, a rendszerváltás utáni években már önmagában az infláció is 20-30 százalék körül alakult (1991-ben 35 százalék volt), vagyis ekkor még magasabb lehetett a Nélkülözés Index.
Az ábrára pillantva három jól elkülöníthető szakaszt látunk. 1998 és 2003 között főleg az infláció dinamikus csökkenése 10 százalék közelébe húzta le a mutatót. A második szakaszban egy emelkedő trend jött, mely főleg 2006 után erősödött fel. A fiskális kiigazítás, a pénzügyi válság és az európai adósságválság folyamatosan emelte a munkanélküliséget, ezzel rontva a háztartások helyzetét. A harmadik szakasz 2012-től datálható: 17-ről 5,5 százalékra, mélypontra esett az NI. Ebben mind a munkanélküliség csökkenése – köszönhetően a 2012 óta tartó munkaerőpiaci konszolidációnak –, mind pedig a gyakorlatilag eltűnő infláció szerepet játszott.
Mindezekkel a folyamatokkal összhangban van az Eurostat felmérése is, mely a háztartásokat kérdezi meg, hogy miként látják a saját anyagi helyzetüket. Ezen index összességében már optimizmust mutatott 2016-ban, ami egyébként sem nagyon jellemző a háztartásokra, ráadásul az indikátor történelmi csúcsokat döntöget napjainkban. Ez alapján a kemény és a puha adatok is arról számolnak be, hogy általánosságban kedvező helyzetben vannak a magyar háztartások.
