„Bárca” a bankoknak
Minősít a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Most nem a jegybakkal szemben kritikus újságírókat, hanem a fogyasztók érdekében banki hiteltermékeket vesz górcső alá: teljesítik-e az általa indokoltnak tekintett követelményeket? És most nem is durván avatkozik be a piaci folyamatokba, hiszen nem tiltja más típusú hitelek felkínálását, csupán az általa adott márkajelzés használatát köti feltételekhez. A bankok akkor állíthatják valamely termékükről, hogy „minősített fogyasztóbarát lakáshitel”, ha az megfelel az MNB által előírt kritériumoknak.
A jegybank célja ezzel az, hogy legalább a lakáshitelek terén erősítse a bankok közötti árversenyt, és letörje a nemzetközi összehasonlításban magasnak tartott kamatfelárakat. „A minősítés bevezetésével egységes feltételrendszerű, átlátható, összehasonlítható, kedvező árazású lakáshitelek terjedhetnek el a piacon” – derült ki az MNB márciusi közleményéből, május közepén pedig meghirdette, mely feltételek teljesítésével pályázhatnak júniustól a bankok a „fogyasztóbarát” minősítésre.
A minősítéshez megszabott feltételek (15 munkanapos hitelbírálati és kétnapos folyósítási határidő; 3, 5 vagy 10 éves periódusra rögzített kamatok; a referenciakamat fölött legfeljebb 3,5 százalékpontos felár; a hitelösszeg 0,75 százalékában maximált folyósítási és egy százalékban limitált előtörlesztési díj) többnyire életszerűek. A piacon kínált lakáshitelek nagyobbik hányada – a Bankmonitor szerint kétharmada-négyötöde – már ma is teljesíti ezeket a követelményeket, bár Az Én Pénzem portál szerint ez leginkább csak a magasabb jövedelmű hitelfelvevőkre igaz. Mindenesetre az MNB illetékesei legalább a kamatfelárról egyeztettek a bankokkal, és figyelembe vették a piac által kialakított kondíciókat. Bár a lakáshitelek kamatfelárára előírt 3,5 százalékos maximumérték alacsonyabb a „fair bank” törvény 4,5 százalékos plafonjánál, a leginkább érintett bankok (az OTP, a K&H és az Erste) ezt nem kifogásolták, mert úgy vélik, a lakáscélú támogatások (főként a CSOK) csökkentik a hitelezési kockázatot. A feltételeknek megfelelő bankoknak pedig versenyelőnyt jelenthet, ha minél több hiteltermékükre biggyeszthetik rá a „fogyasztóbarát” címkét.
A minősítéshez előírt, standardizált hitelezési paraméterek (a már felsoroltak mellett az egyenlő havi törlesztőrészletek kikötése is) a különböző bankok által kínált kölcsönök összehasonlíthatóságát szolgálják, amit az MNB azzal is segíteni kíván, hogy szeptembertől online felületet működtet a potenciális adós által megadott egyedi adatok alapján összehasonlítható és lekérhető adatokkal. Ha minden igaz, ősztől elég lesz ezt az oldalt tüzetesen megszemlélni, hogy kiválaszthassuk a számunkra legelőnyösebb feltételekkel kínált lakáshitelt. Feltéve, hogy – a mai adósok mintegy feléhez hasonlóan – nem akarunk három évnél rövidebb időszakonként változó kamatú hitelt felvenni.
Az MNB boszorkánykonyhájában persze most sem sikerült kikeverni a lakáshitelpiac zavarait orvosló és a kölcsönigénylők kiszolgáltatottságát megszüntető csodaszert. Ilyenre nem is számíthatunk, hiszen a hitelezők és a hitelfelvevők között az üzlet mégiscsak a piacon köttetik meg, amelyet a bankokat felügyelő hatóság a maga szabályozó eszközeivel befolyásolhat. Utóbbinak nem éppen a leghatékonyabb módja a hitelkondíciók tételes megszabása, hiszen a hitelezői érdekeket túlságosan sértő megkötéseket többnyire sikeresen kijátsszák a bankok.
A most bevezetett módszer azonban valahol félúton van a hatósági aktus és a piaci szereplők önkéntes vállalása, ha tetszik, a bankrendszer önszabályozása között: a jegybank mint hatóság egyfajta minőségbiztosító „bárcát” állít ki azon bankok termékeire, amelyek eleget tesznek az általa megszabott feltételeknek. Ám ezt nem kötelező igénybe venni: e nélkül is árulhatja szolgáltatásait egy bank, csak akkor a páciens tudatában lesz annak, hogy nem a legelőnyösebb kondíciókkal kapja a hitelt. Nyilván ezután is bőven lesznek olyan igénylők, akik jövedelmi helyzetük vagy a gyenge jelzálogfedezet miatt a bankok számára túlzottan kockázatosak ahhoz, hogy a limitált kamatfelárú hitelt megkapják.
A jegybank láthatóan némiképp változtatott a korábbi hozzáállásán. Három évvel ezelőtt meghirdetett „jövőképében” még durvább módszereket vázolt föl, amelyekről aligha jutott volna konszenzusra a bankokkal. Az akkori koncepcióban nem csupán a referenciakamat (például állampapírhozam) fölötti felárakra állapított meg célértékeket (a lakáshitelekre éppen a most is alkalmazott 3-4 százalékpontot), hanem a „tisztességes profit” kritériumát is meghatározta, sőt még a visszaforgatott profithányadra is javaslatot tett. Remélhetően ezek az elképzelések az asztalfiókban maradnak…
A standardizált feltételekkel nyújtott lakáshitelek „fogyasztóbarát” minősítésével azonban az MNB kétségtelenül újabb lépést tett a fair, etikus, átlátható bankrendszer megteremtésének irányába. Ez még akkor is üdvözlendő, ha esetenként (különösen a saját alapítványai kapcsán) éppen maga a jegybank marad adós az e követelményeknek megfelelő magatartással.
