Az SSC-k robotizációja
Magyarországot szokás SSC (Shared Service Center) paradicsomként emlegetni. Mára több, mint 100 vállalat és 50 ezer ember dolgozik multinacionális cégek háttérmunkálatainak elvégzésével, így a szektor az egyik legfontosabb húzóágazattá vált, számos ingatlan befektetést is inspirálva. Saját SSC-t működtet Magyarországon egyebek mellett a GE, Morgan Stanley, a Vodafone, a British Petroleum, a British Telecom, Tata, vagy az Alcoa. Az első szolgáltató központok az olcsó és viszonylag jól képzett munkaerő miatt a 90-es évek végén kezdtek megjelenni Magyarországon.
Csakhogy az utóbbi időben gyorsan emelkedik a munkaerő ára, a cégeket pedig szorongatja az elvándorlás. A munkaerő átlagos fluktuációja a szektorban 20 százalék fölött mozog, így
az eleve 300 ezer forint körüli induló kezdőbérek néhány éves szakmai gyakorlattal könnyen 500-600 ezerre emelkednek, a karrierlétrán ügyesen lépkedők pedig hamarosan még magasabb fizetést érhetnek el.
Az SSC tevékenység esszenciája az, hogy a nagyon komplex folyamatokat a lehető legegyszerűbb elemekre bontja, így adja magát a lehetőség, hogy a cégek digitalizálják a tevékenységet, és így csökkentsék a munkaerő igényt.
Mégsem ez történik, aminek okát SSC paradoxonnak neveztük el. Ez abban áll, hogy a digitalizáció ugyan kevesebb, de magasabban kvalifikált, jobb képességű munkaerőt igényel, amire még nagyobb a kereslet a piacon. Ráadásul a digitális megoldások révén egyre több kreatív, problémamegoldó, adaptív szakemberre lenne szükség, de ezek az emberek nem igazán az SSC-k formalizált világában képzelik el a jövőjüket.
Mindezek ellenére nem lehetetlen vállalkozás elindulni az SSC-k automatizálása irányába és közben biztosítani folyamatos működést. Az óriási IT projektek helyett a nagyon gyorsan változó körülményekre például kitűnő megoldást nyújthatnak a szoftver robotok. Ez alatt olyan megoldásokat értünk, amelyek
számítógépes manuális munkafolyamatokat képeznek le háttérben futó automatizmusokra.
Nem kell nagy rendszereket fejleszteni, elég megtanítani a szoftverrobotot, hogy az ember milyen adatokat honnan vesz ki, hova teszi be, melyek a lépések, akár több különböző interfészen keresztül – és aztán a robot ezeket a lépéseket minden egyes alkalommal elvégzi, amikor megkapja az adott kérést. A szoftverrobotok fejlesztéséhez nem kell túlságosan mély programozói ismeret, elég a munkafolyamat pontos definiálása, és robot a rendszerfejlesztéshez képest töredék időn belül munkába is állhat.
A nagy rendszerekkel szemben a szoftver robotok hátránya, hogy érzékenyek az inputok és az igényelt outputok változására.
Ha a program egyik lépése az, hogy kattintsunk az céginformációs szolgáltató oldalára, illesszük be a cégnevet, és ellenőrizzük, hogy az adott cég nem áll-e felszámolás alatt, akkor az kitűnően leprogramozható, de az utasítás azonnal értelmét veszíti, ha az Opten megváltoztatja a cégkeresés menüpont linkjét. Éppen ezért a szoftver robotok állandó menedzsmentet igényelnek, ami persze
kiadást jelent a megoldást alkalmazó vállalatnak, de korántsem annyit, amennyit megtakarít, ráadásul a robotok menedzsmentje távolról is végezhető feladat.
Az SSC paradoxonra természetesen a szoftver robotok sem jelentenek teljes körű megoldást, bár a robotizációnak kifejezetten könnyű terep az, ahol a sztenderdizáció miatt egyébként is minden rendkívül pontosan dokumentált és specifikált. Egy jól átgondolt, robotokkal támogatott folyamat jelentősen javíthatja nem csak a működési hatékonyságot, de a munka élvezhetőségét is az emberek számára.
Ez pedig kulcs lehet akkor, amikor az egyre kevesebb rendelkezésre álló munkaerő kínálatból egy vállalat a legjobbakat próbálja meg kihalászni.
A fizetés mellett ma már sokkal nagyobb vonzerő az, ha egy cég belső rendszerei kényelmesek, logikusak és élnek a digitalizáció nyújtotta előnyökkel.
