A fintech szabályozási kihívásai

A digitális technológiák, az úgynevezett fintech innovációk napjainkban egyre nagyobb szerepet játsza­nak a pénzügyi szolgáltatásokban is. Az új megoldások alkalmazása a pénzügyi szolgáltatások terén sem új jelenség, ám az elmúlt években a fejlődés rendkívül felgyorsult, és ez a pénzügyi szektorban is számos innovációt eredményezett. Az új megoldások gyors térnyerése azonban nemcsak új lehetőségeket teremtett, hanem új kihívásokat is. Az új technológiának is meg kell felelnie a bizalom, a bizton­ság, a magánélet védelmével összefüggő, valamint a versenyképesség iránti felhasználói igényeknek.

A szabályozástól elvárjuk, hogy serkentse a technológiai haladást, de azt is, hogy gondoskodjon a biztonság és a stabilitás egyidejű érvényesítéséről.

Meg kell oldania, hogy a fenyegető kockázatokat – ideértve a számítógépes támadásokat, a pénzmosást és a terrorizmus finanszírozását is – haté­konyan lehessen kezelni anélkül, hogy az előírások csírájában elfojtanák az innovációt.

A közvetítők, a szolgáltatók és az egyes piacok közötti határvonalak szakmai, ágazati és földrajzi értelemben mindinkább elmosódnak. Mindez óhatatlanul a nemzeti jogrendszerek közötti ütközésekhez vagy arbitrázshoz vezet­het. Az új technológiák megkönnyítik a határokon átívelő tranzakciókat, de növelik a pénzmosás kockázatát. A kommunikációs csatornák számának szaporodása és az információ „demokratizáló­dása” növeli a piacok átláthatóságát, ám új kockázatokat is teremt. Akár egyetlen tweet is képes fel­bolygatni a piacokat, könnyebbé válik az álhírek terjesztése, és megnehezül a hiteles és mérvadó üz­leti hírek kiszűrése.

Nehéz próbatétel tehát egyszerre kordában tartani és előmozdítani az új fintech meg­oldásokat. Egyelőre mindenhol komoly prob­léma, hogy a jogalkotó és a felügyeleti szervezetek többsége már csak az újszerűség miatt sem ren­delkezik még kellő szakismerettel és elegendő felkészült szakemberrel.

További gond, hogy míg a digitális technológiák elterjedése a reálgazdaságban többnyire csekély veszedelemmel jár, addig a pénzügyek terén jócskán megnövelheti a kockázatokat, amelyek veszélyét nemcsak a pénzügyi szektorban, hanem a gazdasági rendszer egészében sem szabad alábecsülni.

Ebben a „szép, új világban” ugyanis a társadalom minden eddiginél nagyobb (és előre nehezen számszerűsíthető) te­her felvállalására kényszerülhet a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése érdekében.

A fintech természeténél fogva nemzetközi, ezért az országok közötti határvonalak eltűnése miatt a jogalkotóknak – a nemzeti sajátosságok és prioritások tiszteletben tartásával – közös normákat és elveket kell alkalmazniuk ahhoz, hogy mindenhol egyenértékű szabályok és védelem vonatkozzon minden szereplőre, s mindenki számára egyértelmű legyen: ki és hová fordulhat sérelem esetén jog­orvoslatért.

Bár az elmúlt évtized során egy tucatnál is több új digitális technológia jelent meg és terjedt el a pénzügyi szektorban, a leglátványosabb növekedést a kriptovaluták produkálták. Ma már több mint 1800 különböző digitális pénznemet számlálhatunk, ezek együttes piaci kapitalizációja 2017 decemberében 814 milliárd dolláros csúcsra ért. A volatilitásra jellemző, hogy egy esztendő múltán ez 108 milliárdra zuhant – ám még ez az összeg is a tavalyi magyar GDP háromnegyede! Másfelől a kriptovaluták globális kapitalizációja a tavalyi csúcson sem haladta meg a világ GDP-jének 1 száza­lékát. Összehasonlításképpen: a dotcom lufi 2000. márciusi csúcsán a technológiai részvények ka­pitalizációja a világ akkori GDP-jének az egyharmadát érte el.

A kriptovaluták tehát egyelőre nem veszélyeztetik a világ pénzügyi rendszerét, ám árfolyamuk szélsőséges ingadozása jócskán meg­tépázta a beléjük vetett kezdeti bizalmat, s demonstrálta, hogy a pénz több alapvető funkcióját nem tudják ellátni.

A fejlett országok 1,3 milliárdos lakosságának több mint a fele hallott már a kriptovaluták, kivált­képpen a bitcoin létezéséről. Ugyanakkor a legalább egy bitcoint birtokló 800 ezer ember három­negyedének nincs pontos fogalma arról, hogy mi is valójában a kriptovaluták létalapját jelentő blokklánc. Az e technológiáról szóló híradásokat sokszor irracionálisan túlfűtött várakozások jel­lemzik, amelyeket egyszerre táplál az újdonság varázsa és a gyors üzleti siker reménye. Ugyanakkor a fej­lesztés és alkalmazás gyakorlati kérdéseivel foglalkozók már szembesültek a felmerülő nehézségek­kel is, s többen úgy vélik, hogy emberi és műszaki tényezők miatt az új technológia transzformációs hatása csak hosszabb idő múltán válik érzékelhetővé.

Ám egyelőre csak a kezdeteknél tartunk: az amerikai Gartner tanácsadó cég szerint az informati­kai cégek vezetőinek csupán az egy százaléka jelezte, hogy vállalata blokkláncon alapuló technológiát ve­zetett be, s csak a nyolc százalékuk tervezett vagy vágott már bele aktív kísérletezésbe. Egy másik fel­mérés szerint a 16 legfontosabb digitális technológia között a blokklánc csupán a 13. helyen áll. En­nek ellenére e technológia várhatóan komoly változásokat fog hozni a gazdaság egészében. A CB Insights szerint immár 41 különböző gazdasági területen találhatók gyakorlati alkalmazásra alkal­mas projektek, az ingatlan-nyilvántartástól az egészségügyig. Szakértői becslések szerint 2020-ra a világ legnagyobb bankjainak negyede, a gyártóknak és a kiskereskedelmi láncoknak a 30 százaléka, az egészségügyi intézményeknek pedig az ötöde fogja használni e technológát.

A blokklánc-technológia széles körű alkalmazása nem csupán fontos műszaki és hatékonysági kérdéseket vet fel, hanem a többi fintech technológiához hasonlóan alapvető jogalkotási, szabá­lyozási és felügyeleti kérdéseket is.

Miként biztosítható a fogyasztók és a befektetők kellő védelme? Miként lehet gátat vetni annak, hogy a kriptovalutákat, a blokklánc-technológiát illegális te­vékenységekre használják? Miként illeszthető be a blokklánc-technológia alkalmazása a fennálló jogi keretekbe?

Az egyértelmű szabályok hiánya mindig visszafogja az innovációt. A vállalkozók érthetően óva­kodnak attól, hogy olyan fejlesztésekbe vágjanak, amelyekről utóbb kiderülhet, hogy nem felelnek meg a jogi követelményeknek, és emiatt akár súlyos pénzügyi vagy büntetőjogi szankciókkal is sújt­hatják őket. Noha elvben lenne arra mód, hogy a jogbizonytalanságot a hatóságok előzetes állás­foglalásokkal feloldják, ám ez lassú és nehézkes eljárás, ráadásul az alkalmazásuk csak az adott or­szágban volna lehetséges.

A blokklánc lelkét jelentő megosztott hálózatokban például nem egyértelmű az, hogy ki miért fe­lelős, ez pedig komoly problémát okozhat a fogyasztóvédelem vagy a bűnüldözés terén. Ezért el­engedhetetlen, hogy az egy adott blokklánchoz csatlakozók személyes felelőssége mindenkor egyértel­műen megállapítható legyen.

A blokkláncok esetében az egyes tranzakciók lezárása többségi jóváhagyással történik. Ilyen rendszerben az elszámolás csak valószínűségi alapon lehetséges. Az ebből fakadó jogbizonytalanság­nak viszont súlyos következményei lehetnek a résztvevők vagyoni helyzetére, az ügyfelek és a hitelezők jogaira nézve is.

Szintén jogi fogaskérdés az európai adatvédelmi rendelet – GDPR – és a blokklánc viszonya.

A blokkláncokban személyes adatok is találhatók – kezdve mindjárt a tranzakciótörténettel. Emiatt a blokklánc a GDPR hatálya alá tartozna. Ám például a GDPR törléshez való joga ellentmond a blokklánc-technológiák lényegét jelentő azon tulajdonságnak, hogy a blokkláncban egyetlen adat sem változtatható meg többségi jóváhagyás nélkül. És persze felmerül az a kérdés is, hogy egy decentralizált blokklánc esetében vajon ki tekintendő a felelős adatkezelőnek.

Mindez jól mutatja: nem szabad, hogy a fintech körüli eddigi felhajtás elkápráztasson bennün­ket, s mihamarább kiforrott jogi megoldásokra van szükségünk a biztonságunk érdekében. Ugyan­akkor nyitottnak és befogadónak kell maradnunk az újdonságok iránt, hogy élvezhessük a korszerű megoldások kínálta előnyöket, és ne szakadjunk ki a haladás élvonalából.